Láng Lajos első levele

Nem olyan egyszerű túltenni magunkat azon a szomorú tényen, hogy trianonnal kapcsolatban az emberek fejében olyan nagy a káosz, mint a pártközpontban Sztálin születésnapjának előestéjén, amikor valaki ellopta az összes import khvanchkara-t.

Kezdődik ott, hogy miként is írjuk. Van, aki hazaszeretettől függően Nemecsek példáján elindulva csupa kis betűvel írja, mert ott nemhogy a gittegylet lett elárulva gyávaságból, de az ezeréves magyarságot mocskolták be. Van, aki abból indul ki, hogy Trianon tulajdonnév, ezért a magyar érettségin sem akar pontot veszíteni, s jobbnak látja nagy kezdőbetűvel írni. Én azon megfontolásból írom kis betűvel, mert számomra trianon fogalom, ami jelenti egyszerre a helyet, ahol a szerződést aláírták, jelenti azt a folyamatot, amely az első világháborút követően a békekonferencia idején elvezette Európát egy új rend megteremtéséhez, s jelenti azt is, ami azután történt. Trianonhoz nem csak a parafálási aktus tartozik szorosan, hanem annak szerteágazó előzményei, s nem kevésbé szövevényes utóélete, mely napjainkban is zajlik. A jelen – bár közhelyesen hangzik – a múlt jövője, s mint olyan, nagyban determinálva is van általa. Hiába voltunk baráti országok itt a Kárpát-medencében a felszabadító Vörös Hadsereg oltalmazó karmaiban karjaiban együtt, mi vörösingesek, az első világháborút lezáró békeszerződések Európa XX. századát erősen meghatározták, s a XXI. annak minden káros hatását kezdte el nyögni első évtizedeiben. Trianon nem csak minket sújt, hanem az összes szomszéd államot, ahova jelentős magyar kisebbség szorult közvetlenül a határok mentén, vagy a többségi nemzetet alkotó közösségek kellős közepébe ékelődve. Trianonról egy ideig tilos volt beszélni. Aztán amikor már lehetett, akkor gyorsan felépült rá  egy ipari ágazat, ami azóta produktivitását tekintve exponenciális növekedést mutat, miközben értékteremtésről nem beszélhetünk. A rendelkezésre álló információk tekintetében a minőséget felváltotta a mennyiség, ahogy az a magyar kapitalizmusra is oly jellemző.

A balladai félhomályt nemhogy oszlatja, de nehezíti Láng Lajos, a korábbi posztokban már tárgyalt első levele. Foglalkoztunk már vele, de csak annyiban, hogy megcáfoljuk az általa vezetett intézmény létezését, valamint felfedjük azokat a további metasztázisokat, amelyek e karciogenezis során nagy tömegben előfordulnak. Jelen poszt a levél „indoklás” részével foglalkozik. Noha a dokumentum első részében feltárt tévedések abszolút hiteltelenné teszik annak szerzőjét, érdemes már csak azért tovább vizsgálni, mert akik ezen levélen keresztül kerülnek először kapcsolatba a témával, illetve egyéb kurucos büszkeségből pusztán aljas liberális vagy egyéb indíttatású diszkreditációnak tarják a posztokat, talán megértik, hogy a tárgyi tévedésekre már végképp nincs mentség, a szándékos ferdítésekre pedig nem jár feloldozás egy ilyen fontosságú ügy kapcsán.

A levél teljes terjedelemben itt olvasható. A tárgyalt részt bekezdésekre tagolva – vagy ahol indokolt, nagyobb egységekre bontva – vizsgálom meg. Forrásként főleg Romsics Ignác, Ormos Mária, L. Nagy Zsuzsa, Ablonczy Balázs és Galántai József munkáit használom fel, valamint magának a szerződésnek a szövegét. Felhasználom továbbá Raffay Ernő és dr. Helméczy Mátyás munkáit is, bár ez utóbbi szerzőket fenntartással ajánlom csak olvasásra, főleg azoknak, akik már tájékozottabbak a témában, s képesek felfedezni a helyenként öncélú és kártékony csúsztatásokat.

Excellenciád!

Csúsztatásokkal és – mondjuk ki – hazugságokkal Láng Lajos bőven teleírta első levelét (is). Előszeretettel hivatkozott pl. nem létező szervezetekre, nem létező határozatokra, könnyedén mondva egy támogató levélről azt, hogy pápai enciklika. Bíróságokat, törvényszékeket, bizottságokat kreált, majd azokra hol pozitív, hol negatív értelemben hivatkozva próbálta alátámasztani és bizonyítani igazát. Már az első levél elején találkozunk érdekes elnevezésű nemzetközi szervezettekkel:

"A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.

Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet főtitkára az ügyben egy Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló Bizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését."

A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság, abban a kontextusban, ahogy Láng említi, biztosan állítható, hogy a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bírósága pedig a hágai Nemzetközi Bíróság, ami a Láng által írt formában tulajdonnévként nem, egyébként létező intézmény. A másik kettő közül az egyik (Institutum ...), mint tudjuk nem létezik - vagy legalábbis erősen kétséges a létezése, mert azon kívül, hogy levelekben említik, nem található meg egyetlen regiszterben sem. A másik pedig egy még nem létező szervezet, amelynek Láng szerint fel kellene állnia.

A nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék határozatai között többnyire az ismert per vádlottjainak ügyében hozott verdiktetekkel találkozunk csak. A törvényszék ítélkezési során kifejezésre jutottak bizonyos elvek, melyek alapul szolgáltak többek között a népirtás megelőzéséről és büntetéséről szóló 1948. december 9.-én elfogadott nemzetközi egyezménynek, továbbá a fegyveres konfliktusok során betartandó genfi egyezményekhez. Vagyis nem határozatokat, hanem az eljárás során megfogalmazódott elveket vitték tovább gondolatban és foglalták keretbe. Ezek közül az egyik legismertebb talán a radbruchi-formula, mely a törvényesség és az erkölcsösség különválásakor jelentkező ellentmondásra kereste a megoldást. A nürnbergi per során ugyanis felmerült, hogy miként indokolható egy olyan ember bűnössé nyilvánítása, aki a saját országának hatályos, ugyanakkor erkölcstelen törvényei szerint cselekedett. Gustav Radbruch interpretációja szerint a törvényességet akkor kell törvénytelenségnek tekinteni, „ha a törvény és az igazságosság közötti ellentmondás olyan elviselhetetlen mértéket ért el, hogy a törvénynek, mint igazságtalan jognak az igazságosság előtt meg kell hátrálnia”.

1950-ben határozta meg az ENSZ a hét nürnbergi elvet, melyek között valóban ott szerepel a személyes felelősség elve, ami egyszerűséggel szólva nem mentesíti az egyént a felelősségre vonás alól csak azért, mert tettét felsőbb utasításra követte el. Ez azonban csak határozottan kifordítva jelenti a kollektív büntetés alóli mentességet. Az elvek között szerepel az is, hogy mindenkit törvényes eljárás illet meg, az egyenlő elbírálás elve ettől lényegét tekintve eltér. Az első alapján az adott állam – vagy nemzetközi szerződésekkel szabályozott, közös határozattal elfogadott nemzetek felett eljáró – hatóságai előtt mindenki számára biztosított a megfelelő védelem, az ügyét érintő információkhoz való szabad hozzáférés, a törvényes és szabályos eljárás lefolytatása. Az egyenlő elbírálás elve szerint – Periklészhez visszakanyarodva – „törvényeink szerint a személyes ügyeket tekintve, mindenki egyenjogú, de ami a megbecsülést illeti, hogy a közösség előtt kinek miben van jó híre, itt nem a társadalmi helyzet, hanem a kiválóság ér többet”.

Kollektív büntetésként aposztrofálni a trianoni békeszerződést nem egyéb, mint demagógia és izgatás. Szubjektív, hogy ki mit fog fel büntetésként. Egy elhibázott döntés ugyanúgy lehet büntetés, ahogy egy általánosan pozitívnak és helyesnek ítélt judícium is érinthet valakit hátrányosan. A trianoni békeszerződés azt mondja, hogy

„... a Szövetséges és Társult Főhatalmak, (...) egyrészről, és Magyarország másrészről; tekintettel arra, hogy Békeszerződés köthetése céljából Ausztria-Magyarország volt császári és királyi Kormányának kérelmére a Szövetséges és Társult Főhatalmak 1918. évi november hó 3-án Ausztria-Magyarországnak fegyverszünetet engedélyeztek és ezt Magyarországra vonatkozólag az 1918. évi november hó 13-án kötött katonai egyezménnyel kiegészítették, tekintettel arra, hogy a Szövetséges és Társult Hatalmak szintén óhajtják, hogy szilárd, igazságos és tartós béke lépjen annak a háborúnak helyébe, amely háborúba, közvetlenül vagy közvetve, Ausztria-Magyarország ellen, többen közülök egymásután sodródtak bele, s amely háború Ausztria-Magyarország volt császári és királyi Kormányának 1914. évi július hó 28-án Szerbiához intézett hadüzenetével és az Ausztria-Magyarországgal szövetséges Németországnak ellenségeskedéseivel kezdődött, evégből a Magas Szerződő Felek meghatalmazottaikká kijelölték, még pedig: (…) Magyarország: BENÁRD Ágost, népjóléti és munkaügyi miniszter; Tordai DRASCHE-LÁZÁR Alfréd, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter; akik jó és kellő alakban talált meghatalmazásaik kicserélése után a következő rendelkezésekben állapodtak meg: A jelen Szerződés életbelépésével a hadiállapot megszűnik. Ettől az időtől kezdve s a jelen Szerződés rendelkezéseinek fenntartásával, a Szövetséges és Társult Hatalmak Magyarországgal hivatalos érintkezésbe lépnek”.

A bevezető részben arról van tehát szó, hogy egy fegyveres konfliktust lezáró, a felek státuszának rögzítésével megkötött nemzetközi egyezmény került aláírásra. Ennek természetesen vannak különböző részei, amelyek a szükségesnek vélt ügyek rendezéséről határoznak, így többek között a vesztes és okozó feleknek a jóvátétel megfizetésére vonatkozó kötelezettségéről is. A békeszerződés semmilyen indok alapján - hacsak a hőbörgöshéz való jogot nem vesszük annak - nem tekinthető büntetésnek.

Indoklás

"Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg. A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság területe 325.411 négyzetkilométer volt, lakosainak száma 20.886.000 fő. A Békeszerződés következményeként az ország területe 92.863 négyzetkilométerre, míg lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent."

Az első világháború kitöréséért felelősség terheli szinte az összes európai államot. Nagy-Britanniát, Franciaországot, Olaszországot, az Osztrák-Magyar Monarchiát és Németországot a gyarmati politikájáért, amit egymással szemben folytattak Afrikában, a Közel-Keleten és szinte a világ minden pontján. Szerbiát, Bulgáriát, Törökországot és Oroszországot, mert a Dél-Kelet-Európában és a Balkánon rendezetlen konfliktusaik következtében lángba borították a térséget. Az orosz birodalom több fronton is újtát állta az európai államok gyarmati törekvéseinek, ugyanakkor a kelet-közép-európai térségben nagy számban előforduló szláv nemzetiségek összefogásával befolyási övezetének nyugati irányú kiterjesztésére tett határozott lépéseket. Az első világháború kitöréséért felelősség terheli a nacionalizmust (nem összetéveszteni a nemzetiszocializmussal!), a nemzetiségek önállósulási törekvéseit, a gazdasági világválságokat, az ipari forradalmakat, a tömegtermelést, a tudományok és a technika hatalmas fejlődését és szinte mindent, ami a XIX. század második felében és a XX. század első egy évtizedében a világon megtörtént.

A háború kirobbanása egy folyamat. Praktikus okokból szokás megjelölni egy eseményt, mely közvetlen vagy közvetve a totális háború kitöréséhez vezet, de mint minden nagyobb fegyeres konfliktus, ez is helyi, két állam közötti nézeteltérésből fejlődött ki. A casus belli esetünkben 1914. június 28. napjának egyik jelentős történése, amikor Gavrilo Princip megölte Ferenc Ferdinánd Habsburg trónörököst. Ez az esemény indukálta aztán a Monarchia ultimátumát, majd hadüzenetét Szerbiának. És a konfliktus szépen lassan világméretűvé szélesedett - Si vis pacem, para bellum.

A trianoni és a többi Párizs környéki békeszerződés tanúsága szerint a háborúért a vesztes felek viselik a felelősséget. Historia scripta victoris. Az agresszor fizeti a kocsmai verekedés számláját. Láng állításával ellentétben azonban a háború kitöréséért nem egyedül a Magyar Királyságot büntették meg. Több okból sem. Az első és legfontosabb, hogy - amint a fent idézett bevezető is írja -, a békeszerződést Magyarországgal kötötték meg. A Magyar Királyság - a háború előtti formájában - akkor már nem létezett, így nem is volt büntethető (a honi belpolitikai a háború utáni időkben, főleg Károlyi szellemiségében igyekezett elhatárolódni az elődöktől egy jobb elbírálás reményében). A másik ok pedig maga a békeszerződés jóvátételekre vonatkozó része:

 "161. Cikk. A Szövetséges és Társult Kormányok kijelentik és Magyarország elismeri, hogy Magyarország és szövetségesei, mint e veszteségek és károk okozói, felelősek mindazokért a veszteségekért és károkért, amelyeket a Szövetséges és Társult Kormányok, valamint polgáraik az Ausztria-Magyarország és szövetségesei támadása folytán rájuk kényszerített háború következményeképen elszenvedtek."

Ugyanez a szöveg - alkalmazva az adott országra - megtalálható a Németország által 1919. június 28-án aláírt versialles-i szerződésben is:

Artikel 231 Die alliierten und assoziierten Regierungen erklären und Deutschland erkennt an, daß Deutschland und seine Verbündeten als Urheber aller Verluste und aller Schäden verantwortlich sind, welche die alliierten und assoziierten Regierungen und ihre Angehörigen infolge des ihnen durch den Angriff Deutschlands und seiner Verbündeten aufgezwungenen Krieges erlitten haben.

(A Szövetséges és Társult Kormányok kijelentik és Németország elismeri, hogy Németország és szövetségesei felelősek a Szövetséges és Társult Kormányok és népeik által Németország és Szövetségesei támadásainak folytán kirobbant háború miatt elszenvedett minden veszteségekért és minden károkért)

 Az osztrák békeszerződést 1919. szeptemer 10-én írták alá Saint-Germain-en-Laye-ben, ebben az alábbi szöveggel szerepel a felelősséget taglaló megállapítás:

Artikel 177. Die alliierten und assoziierten Regierungen erklären, und Österreich erkennt an, daß Österreich und seine Verbündeten als Urheber für die Verluste und Schäden verantwortlich sind, die die alliierten und assoziierten Regierungen und ihre Staatsangehörigen infolge des ihnen durch den Angriff Österreich-Ungarns und seiner Verbündeten aufgezwungenen Krieges erlitten haben.

(A Szövetséges és Társult Kormányok kijelentik és Ausztria elismeri, hogy Ausztria és szövetségesei az okozói a Szövetséges és Társult Kormányok és népeik által Ausztria-Magyarország és Szövetségesei támadásainak folytán kirobbant háború miatt elszenvedett minden veszteségeknek és minden károknak)

A felelősség a fentiek alapján a Központi Hatalmakat és szövetségeseiket terheli.

Egy "bűnbak"

A revizionista retorika egyik alappillére Tisza István gróf személye, akinek tragikus halála az őszirózsás forradalom hevében következett el. Személyének megítélése - és felelősségének értékelése - a háború kirobbanásával kapcsolatban a kor hazai közvéleményében is megosztott volt, többek között ez is közrejátszott 1917-es lemondásában. A magyarokat mosdatók nappalijának falán arany cérnával van hímezve Tisza levele, melyben kijelenti, hogy "a Felséged szolgálata iránti odaadásom ellenére, vagy jobban mondva, éppen ezen odaadásom következtében, a kizárólagos és agresszív háborús megoldásért való felelősségben osztozni nem tudnék". Egy magánlevelében szintén arról ír, hogy "a szerbek szemtelenkedése miatt komolyan kell fellépnünk, mert azt teljes lehetetlen zsebredugni. A dolog lefolyhat háború nélkül; adja Isten, hogy úgy legyen; de teljes megnyugvást nem adhatok aziránt, hogy semmiesetre nem kerül háborúra a dolog". Tisza felismerte, hogy a kiegyezéssel a Magyar Királyság egy olyan nagyhatalom meghatározó részévé vált, melynek segítségével a nemzet képes gazdaságilag, társadalmilag kiteljesedni, s a kor kihívásainak megfelelni. Támogatta a német szövetséget, melytől ennek az előnyös status quo-nak a megerősödését remélte. Tisztában volt azzal is, hogy a Balkánon folyó konfliktus elérte azt a szintet, ahol már komoly veszéllyel fenyeget a Monarchiára nézve is, s a háború elkerülhetetlen ("Távol áll tőlem, hogy Szerbiával szemben erőtlen és tétlen politikát javasoljak. Nem lehetünk szenvtelen szemlélői annak, hogy ebben a szomszédos országban miképpen tüzelnek ellenünk") Csupán az időpont aggasztotta, valamint a keleti határszélen veszéllyel fenyegető Oroszország, s az Erdélyben "kalandozó" románok és nem utolsó sorban az, hogy egy ultimátummal kikényszerített háború nem találna megfelelő fogadtatásra a többi nagyhatalom körében, s komolyabb konfliktust idézne elő ("...véleményem szerint meg kell adni Szerbiának azt a lehetőséget, hogy a háborút egy mindenesetre nehéz diplomáciai vereség árán elkerülhesse. Az egész világ szeme előtt be kell bizonyítanunk, hogy mi a jogos önvédelem talaján állunk"). Végül meg kellett hajolnia az erősebb akarat előtt, de ígéretét vette annak, hogy ez a háború nem jár Szerbia annektálásával, hiszen az a Magyar Királysághoz csatolva újabb szláv tömegek beemelésével járna, amely a magyarságnak kedvező egyensúlyi helyzet felbomlásához vezetne ("a mi részünkről megfelelő időben és formában olyan nyilatkozatot kell tenni, hogy Szerbiát nem akarjuk megsemmisíteni, még kevésbé annektálni. Egy szerencsés háború után ugyanis – nézetem szerint … a magunk számára azonban legfeljebb bizonyos stratégiailag fontos határkiigazítások volnának követelendők"). "Ne­he­zen ha­tá­roz­tam el ma­gam ar­ra, hogy a há­bo­rút ajánl­jam, de most szi­lár­dan meg va­gyok győ­ződ­ve szük­sé­ges­sé­gé­ről és a Mo­nar­chia nagy­sá­gát min­den erő­vel vé­del­mez­ni fo­gom" - és így is tett: a háború elkötelezett híve lett, mert a nemzetnek akkor egy olyan vezetőre volt szüksége. "Az én lel­kem­ben nyo­mort, szen­ve­dést, pusz­tu­lást je­lent min­den há­bo­rú, ár­tat­lan vér ki­ön­té­sét, ár­tat­lan as­­szo­nyok és gyer­me­kek szen­ve­dé­sét. El­ke­se­rít, hogy egy ilyen nagy há­bo­rú in­té­zé­sé­ben van ré­szem, bán­ta­nak az ová­ci­ók, ame­lyek en­gem ér­nek, aki még csak részt sem ve­he­tek a küz­de­lem­ben. Lel­ki­is­me­re­tem nyu­godt, már nya­kun­kon volt a hu­rok, amel­­lyel, ha most el nem vág­juk, alkalmasabb idő­ben foj­tot­tak  vol­na meg ben­nün­ket. Nem te­het­tünk egye­bet, de még­is fáj, hogy így kel­lett len­nie".

A Monarchia közjogi értelemben a kiegyezést követően két önálló államból állt. A külügy, a hadügy, illetve az ezekhez kapcsolódó pénzügyek kezelésére létrehozott közös intézményeket és a perszonáluniót leszámítva az Osztrák császárság és a Magyar Királyság szuverén államként működött a birodalmon belül. A hadseregek főparancsnoka a császár és király Ferenc József lett, a Monarchiát pedig kizárólag a közös külügyminisztérium képviselthette külföldön - többek között ez is hatalmas problémát okozott a háborút követő béketárgyalások idején, ugyanis a magyar kormánynak hivatalosan sem külképviselete, sem semmilyen kiépített diplomáciai kapcsolatrendszere nem volt, melyek segítségével esetleg kedvezményeket tudott volna elérni, vagy az ellene irányuló ellenséges propaganda élét tompíthatta volna. Az ország közjogi helyzete nem mentesít a felelősség alól, de valamennyire rávilágít arra, hogy a Magyar Királyság miért kényszerült vállalni a fegyveres konfliktust.

Kevés szó esett II. Vilmosról, akit a győztesek tervei szerint háborús bűnökért felelősségre vonás sújtot volna, azonban a Kaiser Hollandiában menedékjogért folyamodott, s megkapván azt, a kis királyság becsületére bízva végül megúszta a dolgot. A népszövetség kormányai pedig a "főbűnös" kézre kerítése nélkül értelmetlennek látták másod- vagy sokadik rangú vádlottakkal bajlódni.

Látható, hogy nem kizárólag Magyarországot sújtotta a békeszerződésekben meghatározott jóvátételi kötelezettség. Tisza elképzelése arról, hogy a "jogos önvédelem talaján" maradhasson a Monarchia, végül a német birodalmi törekvések áldozatává vált. Dragutin Dimitrijevics pedig kijelentette egy börtöncellában: "Én akartam, én csináltam. Dicsekszem és büszke vagyok, mert azt akartam, hogy elpusztuljon a Monarchia".

(folyt. köv.)

D.O.N.

Az Institutum Pro Hominis Juribus sztori meg nem áll - harmadik rész

(első rész, második rész) 

Láng Lajos bácsi tehát buzgó hívekre lelt a nagyvilágban, hiszen nincs olyan szeglete e kicsiny bolygónak, hol magyarok ne laknának. Ezen felbuzdulva írt egy újabb levelet a Nürembergi Legfelsőbb Nemzetközi Bíróság (40 bíró és 12 ügyész) ügyében, még mindig főtitkárként, de már új zürichi címről.

INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS

DEPARTEMENT SCHWEIZ

Sekretariat: Feldblumen weg 39, CH-8048 Zürich, Switzerland, Tel. und Fax. 00-411-431 15 50

Represäntant: Prof. Ing. Ludwig von Lang, General Sekretär

Gyors ellenőrzés a bejáratott telefonkönyvben, ügyelve arra, hogy az utca nevét nem külön írják. Az intézet nevére továbbra sincs találat, a megadott címen pedig ezeket találtam. Persze van utcaképem is róla, de a kapucsengőkre itt sem lehet ráközelíteni, a telefonszám meglepő módon zsákutca.

Ez ne zavarjon meg senkit, a lényeg az alábbi levélben van.

Tribunal of the United Nations Organization, Zurich 2004

 

Office of the President

Her Excellency Gabrielle Erik McDonald, President

Her Excellency Carla del Ponte, Prosecutor

1. Nikiforov, Prosecutor

Churchillplein 1.

2517. JW The Hague

The Netherlands

 

Tárgy: A nûrembergi Legfelsõbb Nemzetközi Bíróság (40 bíró és 12 ügyész)

 

Az 1946. október 2.-i határozat értelmében a magyar népet felmentették a kollektív bûnösség vádja, s annak minden következménye alól, melyet a Trianoni Béke Konferencia Elõkészítõ Bizottsága mért reájuk (t.i. az ország feldaraolását tíz évre). Elsõ kérelmemben kértem, hogy az ügy napirendjéhez fûzzék egy vizsgálóbizottság (Commission of Inquiry) beiktatását, hogy megvizsgálja a Nemzetközi Jog nagyon komoly megsértését, s a tömegsírok feltárását.

 

Tisztelt Elnök!

Tisztelt Ügyész! (tovább...)

Haladjunk sorban. A Tribunal of the United Nations Organization (Egyesült Nemzetek Szövetségének Törvényszéke) fedőnevű szervezet nem létezik. Van olyan, hogy Hágai Nemzetközi Törvényszék, vagy Ruandai Nemzetközi Törvényszék, ezekről már az első részben volt szó, s innen tudhatjuk azt is, hogy Lajos bácsi kinek írogat.

Gabrielle Erik McDonald nem tölt be semmilyen tisztséget ennél a nem létező szervezetnél. Lehet, hogy valamelyik titkári asztal mögött ül egy ilyen nevű hölgy (manapság már minden előfordulhat) az ENSZ valamely szervezeténél, de a Hágai Nemzetközi Törvényszék elnökeként nem volt ismert soha ilyen nevű perszóna. Ellenben Gabriella Kirk McDonald 1993-1997 között bírája, majd 1997-1999 között elnöke volt ennek a szervezetnek. Bizonyára a sok kézen való átfolyás - mármint a levélé - következménye, hogy a nevében a Kirk Erikre változott. Ettől függetlenül del Ponte kisasszony és McDonald úrhölgy 2004-ben már nem dolgozhattak együtt ennél a szervezetnél, hiszen utóbbi 2001-től az un. iráni-amerikai követelések törvényszékénél (Iran-United States Claim Tribunal) döntőbíráskodik.

1. Nikiforov nem a focista, hanem Anton Nikiforov (itt is szkennelési hiba lehet), a Hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészének, del Ponte kisasszonynak a tanácsadója volt abban az időben. Megtévesztő lehet, hogy a két személynek ugyanaz a titulus Láng levelében, de ezt az apróságot nézzük el a bácsinak, a többi ordító marhasága mellett ez csak légypiszok.

Az ICTY (Hágai Nemzetközi Törvényszék) címe történetesen stimmel, tehát Lajosunk csak a személyek neveivel és az intézmények helyes elnevezésével áll hadilábon - látszólag.

A köztudatba bekerült ez a nürembergi dolog, meg valahonnan előkerül a Trianoni Béke Konferencia Előkészítő Bizottság is, amely 10 évre darabolta fel az országot (?). Tömegsírokat akar nyitogatni Lajos bátyánk, s egy olyan bíróság felmentéséről beszél, amelyik elé soha nem járult az ország.

Kicsit olyan érzése van az embernek, hogy egy párhuzamos világban ébredt. Lehet, hogy a CERN-nél nem most kezdték a részecskegyorsítást, meg a többi hókusz-pókuszt? Vagy a svájciakra másképp hat a Milka csoki?

A nürembergi Legfelsőbb Nemzetközi Bíróság (?)

Nüremberg, vagy a korábbiakban már előforduló Nurenberg, Nuremberg mind egy német város nevei: Nürnbergé. Az angolok hívják Nurembergnek, a többi kifejezés csak most bukkant fel előttem, amikor Szucsán és Láng leveleit böngészgettem.

Nürnbergben 1945. október 18 és 1946. október 1. között, a Nemzetközi Katonai Törvényszék által lefolytatott per során a Harmadik Birodalom politikai, katonai és gazdasági vezetői, mint háborús bűnösök felett ítélkeztek a II. világháború alatt elkövetett bűneik ügyében. Ez után az időszak után is zajlottak perek egészen 1949-ig, a háborúval összeköthető egyéb bűncselekmények ügyében, mint pl. az un orvosper.

A háborús bűnösök felett hozott ítéleteket perük utolsó napján, október 1-jén hirdették ki, határozat nem született 1946. október 2-án.

Az ENSZ később ezen törvényszék eredményeit valamint az általa felismert és kifejezésre juttatott alapelveket felhasználva jutott el előbb a genfi egyezményekig (1949), majd pedig a "nürnbergi elvekig" (1950).

A nürnbergi elveket nem foglalták nemzetközi szerződésbe, azok mégis meghatározták a nemzetközi jog fejlődését a XX. század elkövetkező éveiben. A per során megfogalmazódott többek között a személyes felelősség elve és a mindenkit egyaránt megillető egyenlő és törvényes eljárás elve is. Háborús bűncselekményért mindenki az egyéni helyzetéhez mérten vonható felelősségre: a történteket az összeesküvés elve mentén vizsgálva, a hierarchiában betöltöt szerepének mértékéig. Senki nem mutogathatott tehát az államra, mint megfoghatatlan bűnösre.

Bizonyára ezt értelmezte a jó öreg professzorunk úgy, hogy "a magyar népet felmentették a kollektív bűnösség vádja, s annak minden következménye alól". Állításával ellentétben azonban egyetlen határozat sem mondja ki ezt az exempciót, a magyar népet senki nem mentette fel semmi alól.

forrás: http://nuremberg.law.harvard.edu/php/docs_swi.php?DI=1&text=overview

Az a 40 bíró és 12 ügyész dolog számomra megfoghatatlan. Nürnbergbe egy 1945. augusztus 8-án aláírt egyezmény értelmében a franciák, az amerikaiak, az angolok és a szovjetek is küldtek egy-egy bírót, illetve akadályoztatásuk esetére egy-egy helyettest. Ez összesen nyolc. Mellettük dolgozott 4 ügyész (minden nemzet részéről egy küldött), valamint helyettesek, titkárok, elemzők, szakértők, jogászok. A Láng által emlegetett számnak nem sikerült a nyomára bukkannom sehol, pedig a témát több egyetem is alaposan feldolgozta.

A Trianoni Béke Konferencia Előkészítő Bizottsága (?)

Először is nem volt olyan, hogy Trianoni Béke Konferencia. De Trianoni Békekonferencia sem volt.

1919. január 18-án Versailles-ban nyitották meg a "nagy háborút" lezáró Párizsi Békekonferenciát. Magyarország határainak ügyével a Román és Jugo-Szláv ügyek Bizottsága, valamint a Cseh-Szlovák ügyek Bizottsága foglalkozott olyan értelemben, hogy e két szervezet a nevükben szereplő államok határainak meghatározásán dolgozott (nem csak a Magyarországgal közös szakaszokon). Magyarország határainak megállapítására, ügyeinek intézésére nem alakított a konferencia önálló bizottságot. A közös határszakaszra ezek az előkészítő bizottságok tettek javaslatot, amelyet a konferencia eljárásrendjének megfelelően többé-kevésbé változatlan formában el is fogadtak a felsőbb, döntéshozó szervek.

A magyarokra tehát Lajos bácsi bizottsága nem mérhetett semmit, maximum javasolhatta volna az ország feldarabolását tíz évre. Erre azonban sem jogosultsága, sem alapos indoka nem volt.

Miért pont 10 év? Miért nem 100, ha már egyszer büntettek?

A trianoni békeszerződés időkorlátja, "lejárati dátuma", semmissége a hungarista ("csak jobban toom, hisz Hungarista vagyok"), kurucinfós, turulmadaras kurultájos, sámános, nyugdíjas varrónők és szabadelvű kohászok fantáziájában létezik - meg persze Láng Lajos és baráti köre levelező irodalmában (hiába, Mikes Kelemena műfaj legnagyobbja, nehéz a nyomdokába lépni).

Az 1920. június 4-én, Drasche-Lázár Alfréd, és Benárd Ágoston küldöttek által aláírt békeszerződést a magyar kormány az 1921. évi XXXIII. törvénycikk elfogadásával ratifikálta.

A szerződés egyetlen pontja sem hivatkozik semmilyen körülményre, amelynek fennállásával a megállapodás hatályon kívül helyeződne. A Népszövetségről (Nemzetek Szövetsége) szóló 19. cikk szól egyedül arról, hogy "a Közgyűlés időnkint felhívhatja a Szövetség tagjait az alkalmazhatatlanná vált szerződéseknek és olyan nemzetközi állapotoknak újabb megvizsgálására, amelyeknek fennmaradása a világbékét veszélyeztethetné". Ez nem jelentett azonban a gyakorlatban semmit ugyanúgy, ahogy a szintén sokat emlegetett és könnyes szemmel lobogtatott Milerand-levél sem.

A szövetséges és társult hatalmak hívek ahhoz a szellemhez, mely őket a 'béke által megállapított határok kijelölésénél eltöltőitek, foglalkoztak azzal a lehetőséggel is; hogy az így kijelölt határ esetleg nem felel meg mindenütt pontosan a néprajzi vagy gazdasági követelményeknek. Lehetséges, hogy egy helyszíni vizsgálat bebizonyítja majd a békeszerződésben tervbe vett határok egyes pontokon való megváltoztatásának szükségességét. Ilyen vizsgálatot azonban nem lehet jelenleg lefolytatni anélkül, hogy a béke megkötését, amelyre egész Európa törekszik, bizonytalan időre ne késleltessék. De ha a határkijelölő-bizottságok megkezdik munkájukat és arra a nézetre jutnak, hogy a béke határozmányai valahol, mint azt már feljebb említettük, igazságtalanságot teremtenek, melynek kiküszöbölését általános érdekek megkívánják, arról a népszövetség tanácsának jelentést tehetnek.

Ebben az esetben a szövetség és társult hatalmak "hozzájárulnak ahhoz, hogy a szövetség tanácsa, ha a tekintetbe jövő felek egyike azt kívánta, felajánlhassa jó szolgálatait az eredeti határok békés úton való kiigazítására, ugyanazon feltételek mellett, azokon a helyeken, ahol egy határbizottság valamely változtatást kívánatosnak tartott. A szövetséges és társult hatalmak bíznak abban, hogy ez az eljárás megfelelő módot ad arra, hogy minden a határok kijelölésénél elkövetett igazságtalanság, mely ellen alapos ellenvetést lehet felhozni, jóvátétessék.

A Szövetséges és Társult Hatalmak Kísérőlevele a magyar Békedelegáció Elnökéhez (Millerand-levél)

1920. május 6

A manapság már nemzeti összetartozás napjaként ünnepelt évforduló környékén rendre előkerülnek a szubkultúra burjánzó mangrove-telepekre jellemző gondolati tisztasággal terhelt médiafelületein azok az álhírek, amelyek bizonyos szempontból a wishful thinking kategóriába tartoznak (eltekintve attól, hogy bődületes baromságok), és fennen hírdetik, hogy pl 2020-ban mindegyik visszakerül az elvett országrészek közül.

Mindez azonban teljesen mindegy ugyanis a sok nemzeti összetartozó, meg a birkaügetésben vágtázó szittya magyar elfelejti, hogy az óta volt még egy világháború (a második), amiből mi megint csak vesztesként kerültünk ki, s belekényszerültünk ezáltal egy újabb békeszerződésbe, amit 1947. február 10-én Gyöngyösi János akkori külügyminiszter parafált. Ez a párizsi dokumentum "érvénytelenítette" a trianonit, ugyanakkor annak határainkra vonatkozó rendelkezéseit helyben hagyta, midőn kijelentette, hogy "Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint  amelyek 1938. évi január hó 1-én voltak", továbbá "Magyarország és Románia között az 1938. évi január hó 1-én fennállott határ ezzel visszaállíttatik". Illetve "Magyarország átengedi Csehszlovákiának Horvátjárfalu, Oroszvár és Dunacsun községeket". Vagyis maradt minden az eredeti felállásban, de a rossz emlékű trianoni békeszerződés a nyugat részéről ezzel letudva. Csak mi lovagolunk még ezen a döglött lovon - mert ugye a magyar az lovas nemzet.

Nem, nem, soha nem lesz vége...

Lajos bátyánk második levele már az első oldalon hatalmas "une déconvenue", és akkor finoman fogalmaztam. A leveleinek további vizsgálatával tele lehetni (s)írni akár az egész internetet, de a google összes szerverét mindenképpen. Ha ezzel megvolnánk, akkor is csak az egy ezrelékét oldottuk volna meg a trianon-problémakör egy ezrelékének.

Amióta szabad róla beszélni, azóta mindenki erről beszél, iskolázottságtól függetlenül, s noha még az előző platformon nevelkedettek is tanultak az első világháborúról, meg az imperialista rablóbékéről, mégis mindenki inkább hisz egy nyugdíjas varrónőnek, vagy egy turbósított fajmagyarnak ebben a kérdésben. A dátumokkal úgy dobálóznak, mint a részeg zsonglőr iskolai matinén, idézetekkel tömik tele az ember szemetes ládáját és olyan álszakértőket jelölnek meg hiteles forrásként, akikre egy kanál tejfölt nem bíznék rá nyugodt szívvel.

Önjelölt nemzetmentők írogatnak leveleket olyan intézményeknek, amelyek nem léteznek, olyan szervezetek nevében, amik legalább annyira valóságosak, mint amilyen híresek. Láng Lajos, Szucsán Károly és a többiek (akikkel csak azért nem foglalkozunk, mert többszörös túljelentkezés van ezekből az Attila-ivadékokból) azok a férgek, akik Torgyán Józsi bácsi szerint is rágják nemzetünk testét.

2001-ben került napvilágra az első levél, de 2013-ban is vannak még olyan hülyék, akik tényként közlik, hogy eljön az az idő, amikor felülvizsgálják trinanon ügyét az ENSZ-ben, vagy ki tudja hol. Elő fog ez kerülni jövőre is, és nem kétséges, hogy 2020. június 4-én, amikor az egész ország őrülten fogja rázni az öklét a szélrózsa minden irányába, Pesten felszedik az összes macskakövet. És felvonulnak az angol, francia, amerikai, cseh, szlovák, román, szerb, horváth, szlovén, osztrák, olasz és még ki tudja melyik követség elé, arcukat árpádsávos kendővel eltakarva délelőtt vagy délután, de legbiztosabban délben, harangszóra "vesszen trianon" felkiáltással bedobálják az ablakokat. Az AUDI és Mercédesz gyár is le fog állni egy perce (mert az német, és mert ők is vesztesek voltak 1918-ban), a BKV-nak pedig lesz egy kis lélegzetvételnyi szünete, amikor nem növekszik tovább az adóssága, mert a buszok sem fognak járni. A MÁVnak szokásos csütörtöki nap lesz, a késések között fel sem fog tűnni ez az egy perc. Minden igaz magyar össze fog tartozni, mindenhol székely zászló lengedez majd és éjfélkor székely himnusz harsan a tabisbor-erdélyi pálinka áztatta torkokon, "mer' sörrel nem koccintok a mocskos hapsburgoknak".

Vagy lesz egy sima munkanap, az elvetemültebbje elvonul ünnepelni este munka után, esetleg szabit vesz ki és elutazik Toroczkaival Párizsba (aztán majd megint eltéved, mert még akkor sem lesz mindenkinek egyértelmű, hogy hol is volt az aláírás). Aki pedig valamelyik multinál rabszolgál, az csendben, pofáját befogva fog robotolni a szalag mellett, vagy a pénztárban. Mert pénzből él mindenki, még a legvérszomjasabb szkíta sámán-csökevény is kínai papucsban csoszog el fürdeni valamelyik külföldi tulajdonú gyárban lehúzott délelőttös műszakja végén. Keveseknek adatott meg az az áldás, hogy időben beszálltak a játékba, és most népnevelőként abból élnek, hogy a sok aluliskolázottal megetetik az újmagyar történelmet, vagy éppen az iparosban tanult bőrdíszműves tudásukat felelevenítve, a vörös diplomájukat a diófa tövében mélyre elásva magyar termékeket gyártanak, kézzel, rohadt drágán, mert az original made in Hungary!

"Nem kell beszélni róla sohasem,

De mindig, mindig gondoljunk reá"

Juhász Gyula - Trianon

A pofájukat viszont pont a leghülyébbek nem bírják befogni.

D.O.N.

Az Institutum Pro Hominis Juribus sztori bonyolódik - második rész

(az első rész)

2001. február 20. után minden igaz magyar szorított Láng Lajosnak Ludwig von Lang-nak, s össznépi penitencia kezdődött azért, mert „Trianon felülvizsgálata nem magyar kezdeményezés eredményeként” kezdődhet meg! Mert ugye „magyar az, akinek fáj trianon”. Ezt van aki Karinthy-nak, mások Illyés Gyulának tulajdonítják, mindazonáltal szívesen hangoztatja minden igaz honfi (és honleány), vagy annak látszó tárgy, mert olyan igazi kurucos, benne van minden, a legmélyebb magyar fájdalom csordul ki a szavakból. Tavaly pedig egyenesen kijelentették, hogy akinek nem fáj, az nem is magyar.

Érdekes feltételei vannak a magyarságnak, minden bizonnyal ezért is fogy a nemzet, mert egyre kevesebben hajlandóak fájlalni trianont csak azért, hogy magyarok lehessenek, illetve valaki már rég belátta, hogy trianon szükségszerű következménye volt az európai államok között feszülű gazdasági és politikai ellentétnek, valamint annak a "történelmi tény"-nek (ezt a kifejezést Láng előszeretettel használja, de az "újmagyar történetírás" terminológiájában is előkelő helyen szerepeltetik), hogy már az első világháborút megelőző utolsó népszámláláskor (1910-ben) sem érte el a magyarság lélekszáma a Magyar Királyságon belül a lakosság 50%-át. A nemzeti öntudat feléledése nem csak ránk hatott, hanem minden nemzetre a Kárpát-medencében. Mi ugyan előbb ocsúdtunk jó pár évtizeddel, de mégis a későn kelők leltek itt aranyat.

Lajos bácsi kitaposta az utat, a korcs magyarkodók előtt feltünt egy példakép, és a magyar kolóniák feljogosítva érezték magukat, hogy beleszóljanak az ország ügyeibe, távoli otthonaik falán lógó magyar zászlók árnyékából.

United Nations of Yoga

Az Egyesült Jóga Nemzetek, vagy Jógában Egyesület Nemzetek, vagy akármi. Ez egy stockholmi székhelyű szervezet, 1942. augusztus 20-án (nohát, pont akkor? - és figyeljünk később is, mert turpisság van a dologban!) alakultak meg azért, hogy "a nemzetek közötti háborúkat kiváltó szenvedélyes gyűlölködést az IGAZSÁG érvényesítésével, az IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS harmóniát teremtő útján haladva biztosítsa a nemzetek életében, és teremtsen, békességet". Ezek a derék és jóravaló emberek úgy határoztak, hogy egyesületük 60. születésnapján levelet írnak "Madame CARLA del PONTE: A Nemzetközi Törvényszék Főügyészének" és az "Egyesült Nemzetek Szervezete Háborús Törvényszéke Az EURÓPAI BÍRÓSÁG Elnök Urának és Főügyész urának: G. C. Rodriguez Iglesiasnak".

Mert ezt látták Láng Lajos bácsitól.

Ők - már a jógások - a népbüntetést akarták szerződésbe foglalni (WTF?) és a megnövekedett, új létszámú szerződő felek között az 1920. évi Trianoni és 1947. évi Párisi (sic!)Békeszerződések megkötésének, újratárgyalását akarták elérni. Paragrafusokba szedett mondandójuk lényege, hogy a "sok ezer éves, Mahatma Gandhi (a képen fiatalon) által is így vallott jóga etika-morál szerint az igazság, az igazságszolgáltatás a békesség istene. A békesség istene pedig: az igazság, igazság-szolgáltatás". (ő... mi van?), és ahogy azt már évek óta kérik, most is csak magukat ismétlik, mikor indítványozzák a magyar nép javára végrehajtandó határrevízió közgyűlési határozatban foglalt elrendelését, mert a győztesek mindig a legkevésbé vétkes magyarokat büntették. Mivel pedig Nürnbergben a német népet nem vonták felelősségre - nagyon okosan, mert ugye a kollektív büntetés mint olyan nem helyes, ezért a trianoni és párizsi békék érvénytelenek, és jár a kártérítés is ugyebár.

Igazságot Magyarországnak, mi - azaz a jógások - vagyunk az egyedüli békeszerető emberek képviselői az ENSZ-ben már 27 éve (mióta?), a választ egy tar.hu-s e-mail címre lehet küldeni, vagy postázni Stockholmba, ugyanitt adományokat is elfogadunk. Aláírás Lemhényi Zoltán UNY NGO főtitkár (megint egy főtitkár), UNY NGO főképviselő (meg még ez is) az ENSZ és az UNICEF-nél, UNY SCJ tanácsvezető főbíró (főleg!) és Karma Sö-nam Wang' Chuk, buddhista szerzetes (csak így egyszerűen).

UNY = United Nations of Yoga (ez az izé)

NGO = Non Governmental Organisation (nem kormányzati szervezet)

SCJ = Supreme Court of Justice for Human Rights and a Better World (Az igazság legfelsőbb bírósága az emberi jogokért és egy jobb világért)

A budhista szerzetes ha létezik is, bizonyára vallási okokból nincs fent sem facebook-on, sem twitteren. Találtam ugyan egy szócikket a wikin egy hasonló nevű XVII. századi királyról, de kétlem, hogy Lemhényi úr a nemlétező jógás szakkörét azzal hiteltelenítené, hogy kitalál egy szerzetest maga mellé csendestársnak - vagy lehet, hogy ez a fedőneve a Kína-ellenes gerillacsapatban?

Lemhényi Zoltán nagy asztrológus és jógi, 1951 óta a kommunista nomenklatúra és leszármazói által politikailag üldözött büntetlen előéletű bíró és ügyvéd, kényszerű politikai száműzetésben Stockholmban nyomorgó állítólagos rokona Lemhényi Dezső olimpikonunknak. Dacolva a politikai légkörrel 1968-ban elindította a csoportos, nyitott jógafoglalkozásokat Budapesten a Kaffka Margit Gimnáziumban (egyesek szerint Szörényi Levente is hozzá járt). Emiatt rengeteg üldöztetésben és zaklatásban volt része, amire azt tette fel a pontot, hogy beadott jógakönyv kézirata a kiadóban elveszett. E miatt 1970-ben Svédországba disszidált. Miután megfelelő kapcsolati kört épített ki, és bejárta a hivatalok útvesztőit, a 70-es évek közepén létrehozta a „Jóga Egyesült Nemzetei” (HOPPÁ! Akkor most mégsem 1942 óta teljestenek missziót?) nem kormányzati szintű, de ENSZ-tagsággal rendelkező szervezetet. Ezzel párhuzamosan megalapította és fenntartotta a Magyar Jóga Szövetséget  (nem bukkantam a nyomára), valamint az Asztrológiai Világszervezetet (n/a). Energiája már nem maradt arra, hogy ezeket a szervezeteket érdemben működtesse, így ezek inkább csak nevükben léteznek, tömegbázis sajnos nincs mögöttük (forrás) . A Pro Cultura Hungarica állami kitüntetés viselője saját állítása szerint, azonban a díjazottak listáján nem szerepel (bár egy forrás szerint 1990-ben egy Lemhényi Zoltán kultúrális szervező megkapta a Pro Cultura Hungarica emlékplakettet), mégis Wittner Máriával (balra a fotón) együtt akart tédre borulva bocsánatot kérni a székelyektől az első Orbán-kormány alatt. Szent életű nővérével, Lemhényi Klárával és édesanyjával valamint nagybátyjával, Lemhényi Dávid Zoltán törzskapitánnyal (aki a Hortobágyon "pusztult" el tüdőbajban, mint kitelepített) együtt 1941-45 között Budapesten, Magyarországon, a Kárpát térség területén százával mentette meg az üldözött zsidókat, cigányokat, különböző hadseregek katonaszökevényeit és részükre saját lakásában biztosított menedéket - állítólag.

Csoda, hogy ezek után komoly lobbi folyik a rehabilitációjáért?

A források között többnél is felfedeztem némi szcientológus frazeológiát, valamint a szokásos túlzásokkal, jóga-szakkörök izzadságszagú öltözőiben terjedő homályos utalásokkal kellet megküzdenem, de rábukkantam egy konteó-gyanús mozzanatra is:

Lemhényi Zoltán megbízójaként van feltüntetve Keszthelyi Zs. Gábornak egy, az utóbbi által megfogalmazott, a „magyar fiatalok és társadalom bedrogosítása ellen” folytatott aláírásgyűjtést népszerűsítő felhívásban. Ugyanez a Keszthelyi 2002. április 22-én faxot küldött az akkori köztársasági elnöknek, ami annak titkárságáig jutott, melyben arra figyelmeztet, hogy Medgyessynek van olyan ügye, ami miatt nem lenne szabad engednie Mádl Ferencnek, hogy az ország miniszterelnöke legyen. 2002. júniusában pedig kipattant a D209-botrány...

A jógások nem restellkedtek, idézett levelükön túl felhívást intéztek a "Kárpáttérségi" országok lakossága, nemzetei, vezetősége, vezetői felé a "Kárpát-térség"-ben élő nemzetek között felállítandó új országhatárok kialakítása ügyében, nyílt levélben javasolták Kárpátalja visszaadását, elszámoltatták Sólyom Lászlót, hogy engedte-e megverni a tüntetőket 2006-ban, és kirúgásokat kértek tőle a felelősöket érintően, majd megdöbbenéssel értesültek arról, hogy Gyurcsány megtagadta a kettős állampolgárságot a határokon kívüli magyaroktól és elvette az egyházak pénzét, miközben kínaiakkal pacsizott.

Sehol egy hivatalos oldal, sehol egy fénykép, sehol semmi. Aktívabbak, mint az öreg Láng, mégis a svájci profról többet hallani szélesebb körben, ezek a jógik csak a kuruc világ pislákoló fáklyáitól elkerült sötét barlangok zeg-zugaiban tenyésznek, s ritkán merészkednek a fényre, akkor is általában egy fórum kommnetelője citálja őket a CAPS LOCK INDOKOLATLAN HASZNÁLATA MELLETT, ami egyébként ő magukra is jellemző.

Az Összmagyar Testület

2003 augusztus 1-jén felbukkant az Összmagyar Testület petíciója, amelyik a "bele a közepébe, majd eltalál valakit" elvet követve az "ENSZ Háborús Törvényszéke, Európa Tanács, Európa Parlament, Anglia, USA, Franciaország, Oroszország, Németország, Vatikán Állam, valamint az összes többi  ENSZ-tagországok kormányai" és külön tisztelettel a "Magyar Köztársaság Elnökének, Országgyűlésének, Kormányának" tudomására szándékozott hozni, hogy betelt a pofánk.

A testület pártok, kormányok és vallásfelekezetek feletti társadalmi szervezet, amelynek 33 országban van tagsága, képviselői dr. Bándi Kund (ügyvezető elnök) és dr. Kosztin Árpád, célja pedig hogy "elősegítse a nagyvilág magyarságának összefogását, ápolja a történelmi hagyományokat és erősítse minden magyar öntudatát". És nyilván gazdaságossági megfontolásból van mindenhol az ügyvezető ügyvéd úr címe megadva. Dr. Kosztin vagy szorgos nőgyógyász, vagy publicista, esetleg mindkettő. Azonban egyikük sem volt ott a fedőnév alatti megalakuláskor egy hugyszagú román börtöncellában 1953-54-ben, s csak az illegalitásból való kivonulásuk (1990) után lettek szószólói a társaságnak. Nincs túl sok elérhető infó róluk, ők a kevesebb vizet zavaró, vagy a sötétben bújkáló ellenforradalmár kategóriát képviselik inkább, bár munkájuk így sem kevésbé "áldásos".

Ez a képződmény már valóságosabb (hehe) és aktívabb, mint Lajos bátyánk intézete, s azóta is rendszeresen szórakoztatják közönségüket mindeféle mulatságos attrakcióval, hol egy brüsszelli magyarellenes förmedvény miatt füstölögve, hol tisztességes, cselekvő és értékteremtő kormányzatot követelve Sólyom Lászlótól, vagy éppen korteskedve az öreg tőkésért - nem mintha szüksége lenne pont rájuk, de azért igyekeztek betenni a Horn Gyula kitüntetésének is. Kiadót is működtetnek, van egy CÉH nevű újságjuk és egy örökös tiszteletbeli elnökük Bartis Ferenc személyében.

Magyar Trianoni Bizottság - "The canadian candidate"

Aztán hipp-hopp eljött 2004. Ebben az évben többek között az Erdélyi napló nyomtatásban közölte le Ludwig von Lang levelét, mondván "Legalább lapunkban lásson nyomdafestéket, ha a "független" magyar sajtó 2001 februárja óta hallgat róla", és végre tudja meg ország-világ, hogy "Trianon felülvizsgálatát nem magyarok kezdeményezték!" - Megtudtuk.

Felbukkant egy 2003. október 12-én alakult kanadai magyar szervezet is, "amelynek fő célja az idegen nyelveken való nemzetközi folyamatos tájékoztatás a trianoni igazságtalanságok ellen". A québec-i székhelyű bizottság haladt tovább a lenini lángi úton, s sarokba vágta a szaros pelus mellé a trianoni békeszerződést. Megállapította, hogy "az ezer éves történelmi multu (sic!) ország, mint amilyen Magyarország feldrabolására felhozott ürügyek, semmi képpen nem hozhatók összhangba a Nemzetközi Joggal (sic!)". Gondosan tanulmányozva a "Magyarország feldarabolásán dolgozó emberek életét és korát" bizonyítottnak találják azt is, hogy "egy titkos összeesküvés nyerészkedett a fegyverszünet feltételeiből" (elnézést, melyik fegyverszünetre tetszenek gondolni?). Felidézgetik nosztalgikusan a "Locarnoi Békét" (sic!), "mely kijelentette a határok sérthetetlenségét és a peres kérdések békés rendezését". És mindezt egy biankó levél formátumába belehelyezve spam-elni kezdték többek között a Nemzetközi Büntetőbíróságot (rátaláltak végre a helyes címzettre, bizonyára inconnu jöttek vissza sorra Lajos bá'nak is a peticiók), Kofi Annant, az Európai Union (sic!) 15 külügyminiszterét, Pat Coxot és minden élő és mozgó ENSZ küldöttet.

Amennyi tömör baromság a fenti bekezdésben idézet formájában elhangzott, annyi gombóccal egy falusi óvoda teljes gyermekállománya jól lakna két hétig, s még a bölcsiből is átszöknének a dadusok torkoskodni.

A titkos összeesküvők nyerészkedése szót sem érdemel, manapság amúgy is divatos mindent a titkos társaságokra kenni, de az, hogy egy 1925-ben megkötött egyezményt békének hívjanak, s olyan kijelentéseket általános érvényűnek fogadjanak el, amelyeket kizárólag a dokumentumot aláíró államok közötti interakióra vonatkoztak, már erősen verdesi a történelemhamisítás fogalomkörét. Ennyire hülye ugyanis magától nem lehet senki, ez minimum előre megfontolt szándékra utal. Az pedig, hogy a Habsburgokat rendre Hapsburgoknak, Nürnberget pedig Nurenbergnek és Nürenbergnek (de véletlenül sem Nurembergnek) írják már el sem éri az ingerküszöbét az embernek.

Az egész biankó peticiót pedig egy festőművész, Charles Sucsan (alias Szucsán Károly), artiste en art visuel (a képen egyik művével, a többi itt - Kerényi szerintem nagyot mulaszott, hogy nem őt kérte fel az alaptörvény illusztrálására) látta el kézjegyével, gondosan elhallgatva valódi szerepét ebben a bandában.

Ez a modern pilihisztor nem volt rest belekötni sem a Die Welt magazinba, sem Bajnai Gordonba. Ha kellett, magyar születésű franciaként korteskedett Bokor Imréért, de üzent a birkamenetnek is, és Orbán Éva nyílt levelét méltatta (a hölgy az Összmagyar Testület elnökségi tagja is volt). Láng proftól és a többiektől eltérően neki legalább van saját oldala, bár tevékenységét tekintve inkább maradt volna a képzőművészetnél, azzal legalább nem árt. Büszkén hírdeti mindenfelé, hogy miatta forgolódik álmatlanul 180 ENSZ delegátus, Kovács Lászlótól azért kérdezték meg a Vatikánban, hogy román-e, mert A Láng főtitkár intézete zaklatni merte a del Ponte kisasszonyt, s ez nem tetszett a magyar külügyérnek; váltig állítja, hogy Nürenbergben (sic!) kimondták: "Népet, nemzetet nem lehet büntetni csak vezetőket", és ezért érvénytelen a trianoni és párizsi békeszerződés Magyarországra nézve, és barátilag kérte az öreg Jacques-t, hogy ugyan üljenek le megdumálni ezt a trianon-dolgot egy jó pohár vörös médoc mellett.

"Titkárja válaszában jelezte, hogy nagy figyelemmel olvasta az elnök úr a
levelemet. Ha, magamat teszem az ő helyében, mint francia, aki csak a sok
hazugságokat ismeri a magyarok eredetéről és történelméről, akkor én is nagy figyelemmel olvasnám az ilyen szokatlan állításokat."

Kiút Trainonból - Szucsán Károly

Szucsán nem kapott hidegrázást attól sem, amikor Toroczkai Lacika beutazásának ügyében kellett bemószerolnia Göncz Kingát a kanadai bevándorlásiaknál, megvádolva a külügyérünket azzal, hogy kormányzati körökből érkeztek dezinformációk a "magyar politikai aktivistáról", akinek pedig "a magyar nép egy nagy része nagy tisztelettel és reménnyel figyeli tevékenységét". Csodálatos expozékat olvashatunk tőle itt, ahol olyan "neves" emberek bizonygatják trianon felülvizsgálatának elévülhetetlenségét, mint Bóna Mária Ilona nyugdíjas varrónő, vagy Siklósi András "hazudós ravasz álmagyar".

A székely zászló ügye sem kerüli el piktorunk figyelmét. A Victor Ponta-nak írt levelére úgy hivatkoznak, hogy egy felnőtt fejjel magyarul tanult ember tollából származik, ezért sok benne a hiba.

Három szervezet, újabb sötét alakok a revízió ügye körül. Szerencselovagok, koboldok, démonok, akik a magyarság ügyét csak hátráltatják. Nyilván nem lehet minden kezdeményezést kordában tartani, s a hülyeség a XXI. században a fénynél is gyorsabban terjed, de már a Lord Rothermere által elindított kampány is megmutatta, hogy a magyar politika nem tud mit kezdeni a revizió ügyével sem országon belül, sem azon kívül. Csak reagálni - de leginkább nem reagálni - képes ezekre az innen-onnan eredő kezdeményezésekre. A magyar hivatalos álláspont nem alakult ki véglegesen azóta, amióta 1920-ban aláírták azt a békeszerződést. Önmagukkal nincsenek tisztában ezek az emberek, s minden bizonnyal főleg félelemmel, de leginkább féktelen barbarizmussal kezelik trianon ügyét. Pillanatnyi céljaik érdekében képesek kiengedni a szellemet a palackból, de futnak is tőle messzire, mert nem tudnak bánni vele.

A történész szakma alig hallatja hangját, ők is jobbára futnak az események után, a kezdeményezést elvesztették - tán sosem volt a kezükben. A mindenkori államvezetés nincs a segítségükre, a korszak alakjainak megítélése periodikusan váltakozik. Trianon irodalma ma már jól feldolgozható, a források szabadon rendelkezésre állnak. Nagyon jó alapművekkel (Ormos Mária, Romsics Ignác, Ádám Magda, Ablonczy Balázs, Zeidler Miklós) lehet elkezdeni a vizsgálódást, de semmiképpen sem szabad ellenőrizetlenül elfogadnunk az ilyen-olyan szervezetek, önjelölt nemzetmentők, nyugdíjas varrónők kijelentéseit. Az ő "alapos vizsgálatuk" maximum Raffay vagy Nemere egyik-másik gyengébb fércmunkájáig terjed, megtoldva talán egy kis Henry Pozzi-val és nem tovább. Amíg az ilyen műveket könnyebben beszerzik az állomásokon árusító könyvkupecektől, addig nem lesz rend a fejekben. Amíg nincs egy szakmai felügyeleti szerv, amelyik kiszűri legalább az olyanokat, mint a túlvezérelt ámérikás mágyár Lángi A. Mária vagy a hozzá hasonlók, addig ne várjuk el, hogy szélesebb körben is tisztázott legyen trianon ügye.

(folyt. köv.)

D.O.N.

Az Institutum Pro Hominis Juribus sztori - első rész

Eredetileg ezzel a témával akartam indítani a blogot annak idején.

Nem lesz egy rövid poszt, több részre is kell vennem, annyira szerteágazik.

Trianon legendáriuma amúgy sem kis terjedelmű, ez pedig nem egy rövid szócikk ebben a hatalmas almanachban.

Revízió

Maga a fogalom felülvizsgálatot jelent. A magyar köznyelvben egyet jelent azzal, hogy a trianoni határokat el kell törölni, „mindent vissza”, „nem, nem, soha” és a hasonló lózungok. A politika már az első világháborút lezáró békeszerződések létrejöttekor beépítette a köztudatba, s azóta is az első asszociációjaként szerepel. A Pallas Nagylexikon szerint több jelentése is van ennek a szónak, különböző szakterületek használják, azonban a magyaroknak egyszerre dobban a szíve, ha ezt hallják.

A revizionista mozgalom, ahogy említettem, nem új keletű: a két világháború közötti magyar külpolitikát jelentősen hátráltató nemzeti öntudattól fűtött irredenta szervezetek már 1918 óta léteztek, s bár az akkori politika igyekezett ezeket a saját befolyása alá vonni, s kettős külpolitikájának nemzetközileg eltagadott céljaihoz felhasználni, nem jártak túl nagy sikerrel. Kétségtelenül értek el részeredményeket, azonban az akkori elszigeteltség nem tett jót sem a környező országokba szakadt magyar nemzetiségek helyzetének, sem pedig a békeszerződés újratárgyalására (revíziójára) való törekvéseknek. Az 1920-as évek vége felé talált a magyar kormány először megértő fülekre Rómában, Mussolini személyében, és ekkor kapott kétes hírű nyilvánosságot is egy bulvárlap hasábjain. 1927-ben aztán megalakult a társadalmi szervezeteket tömörítő Magyar Revíziós Liga. Ez a szervezet vitte trianon ügyét azután hol egyetértésben, hol összetűzésben a magyar politikai vezetéssel, míg végül a negyvenes évek közepén széthullott.

A trianoni revíziós gondolat azonban megmaradt. Él mind a mai napig, s különböző érdekcsoportok eszközeként ma is tömegek mozgósítására képes. Manapság azonban már értelme nincs, sokkal inkább érzelmi befolyást képesek terjesztői gyakorolni általa. A kevésbé tájékozott tömegek félrevezetésére, ellenőrzés alatt tartására tökéletesen alkalmas, hiszen trianon okairól, körülményeiről és hatásairól kevés objektív forrás áll rendelkezésre. Ami van, az pedig javarészt száraz történészi szakmunka. Nehéz szöveg, szerteágazó ismeretanyag. Kevés szakmán kívüli (és azon belüli) ember képes megbirkózni ezzel a hatalmas anyaggal, hozzátéve azt, hogy a kevés gyöngy irdatlan mennyiségű korpa közé van elkeverve. Mert bizony a demagógia, a félrevezetés, a félreértelmezés aligha van jelen ekkora mértékben más nemzet történelmi traumáinak irodalmában, mint a mi trianonunk krónikájában. A közel negyvenévi hallgatásból lassan ébredező szakma bizonytalan lépéseit a hirtelen felocsúdó nemzeti radikalizmus szöges bakancsainak barázdált nyomai taposták széjjel, aztán szépen megtalálta magának mindegyik politikai irányzat, s újra felfedezve menuhini magasságokig vitték a zenei szaktudásukat ezen hangszeren. Nem utolsó sorban pedig a nemzeti érzés piaci értéket kapott, beárazták és kereskednek vele igaz hazafiak pofátlanul.

A levél

2001-ben Ludwig von Lang (alias Láng Lajos) professzor (?), aki önmagát az Institutum Pro Hominis Juribus (?) főtitkáraként aposztrofálja, levelet petíciót juttatott el Carla del Ponte főügyész asszonynak az ENSZ Háborús Törvényszékéhez (?) azzal, hogy javasolja „az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések jogi szempontból történő felülvizsgálatát.” A felülvizsgálat eredményeképp pedig kéri „annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek” és azok „hatályon kívül helyezését” is.

Íme a levél első oldala:

Őexcellenciája Carla del Ponte

Főügyész

ENSZ Háborús Törvényszéke

New York – Hága

 

Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlő elbírálás elvének biztosítása a Magyar Nép számára

 

Excellenciád!

 

Őszentsége II. János Pál Pápa 1984. január hó 12-én kelt Enciklikájában megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézetet. Az Intézet az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet kormányoktól, pártoktól független. Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodni kell arról, hogy a sérelem megszűnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselni kell a sértettek érdekeit. Mint a fent említett Intézet főtitkára, az alábbi petíciót terjesztem elő:

 

Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések jogi szempontból történő felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a szerződések hatályon kívül helyezését.

 

A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.

Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet főtitkára az ügyben egy Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló Bizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését.

Egyelőre álljunk is meg az olvasásban itt, kaptunk itt elég infót, amit illik tisztába tenni.

Carla del Ponte

Carla del Ponte 1947. február 9-én született Bignasco-ban, a folyójáról elnevezett Ticino (Tessin) kantonban. Bernben, Genovában és Angliában tanult jogot, 1972 szerezte meg Legum Magister fokozatát, s kezdte meg ügyvédi pályáját. 1975-ben saját irodát nyitott, 1981-től pedig már Tessin kanton főállamügyésze. A legendás Giovanni Falcone bíróval együttműködve tárta fel az olasz drogmaffia és némely svájci pénzintézet összefonódásait (a pizzakapcsolat). Emiatt rá is ugyanúgy kirótták a halálos ítéletet, mint Falcone-ra, azonban a házában elrejtett pokolgépet még annak működésbe lépése előtt sikerült hatástalanítani. 1994-től svájci főügyész, 1999-ben lett az ENSZ háborús főügyésze. 2003-ig ő vezette az ICTR-t (International Criminal Tribunal for Rwanda – Ruandai Nemzetközi Törvényszék), valamint 2007-ig az ICTY-t (International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia – Hágai Nemzetközi Törvényszék). 2008-tól Argentínában svájci nagyköveti feladatokat lát el. Az olaszok „puttana”-nak, Milosevic gestapónak nevezte. Bárkivel képes szembeszállni az igazság érdekében, a Nemzetközi Törvényszék sokat köszönhet neki, elérte, hogy tiszteljék a hágai hivatalt a világon minden országban.

A történetben ő valós és meglehetősen hiteles szereplő, életútjának rövid rezüméjéből látható, miért őt választotta a mi professzorunk, noha valójában ő az ügyben udvarias támogatásán kívül semmit nem tehetett volna.

Ludwig von Lang (Láng Lajos)

Róla szinte semmilyen életrajzi adatot nem lehet találni az interneten, noha nevére a google keresője több mint 700.000 találatot dob ki (2013. febuár). Ő a messziről jött ember, aki azt mond, amit akar. Egyébként egy Láng Lajost (Ludwig von Lang-ot egyet sem) kidob a zürichi tudakozó, ő a Baslerstrasse 43-ban lakik. Kovács Klaudia lyukas zászlóját is támogatta egy Láng Lajos professzor, aki az opus tartalmát tekintve akár még ugyanaz az ember is lehetne, akit mi keresünk. Vagy talán ő az a „világhírű professzor”, aki egy svájci klinikán 25 éven keresztül együtt dolgozott egy névtelen magyar tudóssal, akit a Rockszerda online közéleti lap talált meg. Vagy annak a Lucza Bélának a „tanítómestere”, aki 8 évig tanulta tőle az alternatív gyógyítás mesterségét, s végül kidolgozta a rákgyógyítás és -megelőzés technikai eszközeit.

Ismertségének története Kéthly Annához kötődik, illetve annak végrendeltéhez, melyben – állítása szerint – megbízást kap arra, hogy miniszterelnöke legyen a Szabad Magyar Exilkormánynak. Az 1957-ben emigrált Láng Lajos, aki Svájcban az ottani magyar szakszervezeti csoport menekült ügyekért felelős – Kéthly-ék által delegált – munkatársa volt, állítása szerint 1960-ban kapja ezt a nemes feladatot társával és külügyminiszterével, Rigoni Ernővel egyetemben. Ezekre azonban csak jóval a rendszerváltás után derül fény, amikor is a magyar nemzet elé tárja a Tv2 Tények c. műsorában eme hatalmas titkot. Strassenreiter Erzsébet rántja ki alóla a vörös szőnyeget a História történelmi folyóirat hasábjain, amikor rámutat arra, hogy Kéthly soha nem adott ilyen megbízatást Láng Lajosnak, az állítólagos végrendelete pedig nem létezik.

A leleményes emigráns története 1978-ban folytatódik, amikor a Magyar Szociáldemokrata Párt emigrációs elnökének, Kéthly utódának adja ki magát más európai szociáldemokrata vezetőknek és lapszerkesztőknek szétküldött levelében (ez a levelezési mánia valahol itt kezdődhetett). Erre a turpisságra gyorsan fény derül, amikor többen azt firtatják, hogy most akkor összesen hány ilyen párt létezik, és melyik ezek közül az igazi?

Kéthly Anna, Nagy Imre, Láng Lajos (?)

Ugrunk az időben 1989-ig, amikor az akkor még csak a Magyar Hírlapnál vezető munkatárs Gazsó L. Ferenc esett kedvenc szélhámosunk csapdájába, midőn sérelmezte, hogy a Szabad Magyar Exilkormány miniszterelnöke sokadjára sem tudott lemondani megtisztelő pozíciójáról, mert sem Szűrös Mátyás, sem Antall József nem reagált ilyen tartalmú nyilatkozatára. Azt már meg sem említve, hogy esetleg egy gyenge „kösz Lali” igazán kijárna nekik. Ezt a pacsit állítólag a Viktor első regnálása idején megkapja végül ( a TV2 műsora hatására), de írásban még nem látta senki.

Aztán jött 2001, amikor a levelezési mánia újra testet öltött, egy közkedvelt témára alapozva Láng újra akcióba lendült, s felkereste írásban Európa csendőrnőjét, a láncdohányos del Ponte kisasszonyt azzal, hogy tessék szépen újratárgyalni ezt az egész trianoni ügyet.

Lajosunk azóta szinte minden évben felbukkan a világhálón, vagy valamelyik nemzeti érzelemtől dúsan áthatott médium hasábjain, hogy reményt ébresszen a csüggedő magyarokban, hogy az ENSZ fogja újratárgyalni a trianoni igazságtalanságot. Legutóbb Fricz Tamás próbálta meg újraéleszteni a lángot azzal, hogy bedobta a köztudatba az egy millió aláírás kényszerítő erejét.

Az ENSZ és a háborús törvényszéke, meg a chartája

Kezdjük ott, hogy az ENSZ-nek nincs olyanja, hogy Háborús Törvényszék. Van olyanja, hogy Ruandai Nemzetközi Törvényszék például, vagy Nemzetközi Törvényszék. meg van neki Nemzetközi Bírósága és Nemzetközi Büntetőbírósága. Valamint van az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, amely nemhogy megerősítésre szorulna egy Pápa által kiadott enciklika révén, hanem alapjául szolgál több további emberi alapvető jogokat biztosító, illetve arra törekvő egyezményeknek.

Trianon ügyével az eljárás sikerességére törekedve inkább a Nemzetközi Bírósághoz kellene fordulni, melynek fő feladata pl. az államok által elé tárt jogviták eldöntése jogilag kötelező ítélettel. A feltételes mód itt azonban erősen javallott, hiszen amit a legtöbben nem képesek felfogni az az, hogy a trianoni békeszerződés felülvizsgálatáért, annak eltörléséért, rendelkezéseinek visszavonásáért küzdeni több mint értelmetlen, hiszen ezt a szerződést – kivételesen Lang is felfogta – a párizsi békeszerződés 1947-ben felváltotta, illetve helyben hagyta, amennyiben rendelkezéseiben az 1920-as dokumentum rendelkezéseit állította vissza pl. a határok tekintetében („1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint amelyek 1938. évi január hó 1-én voltak”).

Manapság tehát a „vesszen trianon”, a „nem, nem, soha” és a „magyar hiszekegy” hívószavak nem egyebek, mint nosztalgikus frázisok, feszültség levezetésére ugyanúgy alkalmasak, mint annak szítására, mindazonáltal káros a jelenlétük a magyar köznyelvben, hiszen politikai eszközként illetéktelenek kezében veszélyes fegyverré váltak.

Az ENSZ tehát abban az esetben reagálna érdemben egy effajta kezdeményezésre, amennyiben összeszedett, általa érvényesnek elismert nemzetközi szerződések ellen ékezne kifogás. Persze nem a fenti levélből vett idézet formájában, amivel az ENSZ Magyar Társasága vendégkönyvét spam-elte egy elvetemült.

Őszentsége, a Pápa

Megboldogult II. János Pál akaratán kívül, legjobb szándéka kinyilvánításával esett áldozatául Lángnak, amikor enciklikájában, 1984-ben állítólagosan „megalapította” az Institutum Pro Hominis Juribus-t.

Az enciklika latin és görög eredetű szó jelentése általános, átfogó. XIV. Benedek óta elsősorban a Pápa által püspökeinek, papságának, s rajtuk keresztül az egyház híveinek vagy esetenként csak az előbbiek egy csoportjához intézett memorandumát nevezik enciklikának.

II. János Pál földi helytartósága alatt 1978 és 2005 között 14 enciklikát bocsátott ki, 1984-ben konkrétan egyet sem. Sőt, olyan témájú enciklikája sem ismeretes, amelyben egy intézet szükségességéről írna, mely „az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására” kell, hogy szolgáljon.

Mire hivatkozik akkor Lang? Erre Novák Előd (aki állítólag levélben kereste meg az öreg profot) ad megoldást leleplező írásában, amikor is bemutatja azt a két dokumentumot, amit a mi kalandorunk a Pápa enciklikájaként aposztrofál. Bár a Vatikán honlapján II. János Pál archívumában ennek sincs semmi nyoma. Sőt kutatva a feltöltött dokumentumok között, a Láng által megjelölt dátumhoz egyetlen esemény kötődik: egy a Vatikánba újonnan küldött új-zélandi nagykövethez intézett beszéd.

Egy ekkora kamuval indítani egy olyan levelet, melyben egy nemzetet ért sérelem orvoslására teszünk kísérletet, nem kis lélekjelenlétre vall. Lajosunk simán belekeveri a Pápát, nem rest hülyére venni az ENSZ főügyésézét sem, csak azt hagyja figyelmen kívül, hogy ezzel nemhogy használ, de végérvényesen keresztbe tesz a magyar nemzet törekvéseinek. Amennyiben ez komolyabb nemzetközi visszhangot kapott volna, s csak egy európai újságíró kapja fel rá a fejét, néz utána, akkor ma eggyel több okuk lenne a szomszédainknak és a világnak rajtunk röhögni. Többek között ezért is káros a tudatlansága ennek a nemzetnek: mert az efféle kalandorok simán elhitetik vele a legnyilvánvalóbb hazugságokat, holott az internet világában ma már 10 perc alatt öt helyről lehet igazolni vagy cáfolni egy információt – ha nem állunk a helyzet magaslatán iskolázottságunkat tekintve. Ennek ellenére még ma is előfordul különböző fórumokon ez a levél, s eztán is elő fog kerülni, mert az új generációs náci fiókák még csak most kezdik felölteni magukra nemzeti öntudatok szemellenzős álarcát.

Institutum Pro Hominis Juribus

Most, hogy végre tisztáztuk, nincs enciklika, amely megalapította volna az intézetet, lássuk, mégis honnan került elő.

Minden bizonnyal annyira valós, mint az azt megalapító pápai memorandum, ugyanis az intézetre semmilyen más hivatkozás nem mutat, mint Láng által beadott petíciót taglaló oldalaké, arra azonban a google 3870 találatot (2013 február) ad ki.

Tudjuk azonban az intézet címét és telefon- illetve fax-számát, sőt mindjárt két helyről is.

INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS

00146 Roma, Piazzale S.Paolo, I. A-B-C-D (Basilica di S. Paolo fuori le Mura)

illetve

INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS

DEPARTMENT SCHWEIZ

Represäntant: Prof. Ing. Ludwig von Lang, General Sekretär

Sekretariat: Universitätstrasse 9, CH-8006 Zürich, Schweiz, Tel: +41-1-262-3536, Fax:+41-1-262-3536

Induljunk hát el ezen a vonalon.

Kezdjük Rómával, ahol a Piazzale San Paolo egy kedves kis tér, a San Paolo fuori le Mura mellet. Az intézetnek Rómában nyoma sincs (de tényleg), irány Svájc.

A professzor nevének kikereséséhez használt zürichi telefonkönyvet csapjuk fel ismét. Az intézet nevére 0 találat. Az utca szerencsére létezik, sőt a házszám is, és a google maps egész jó kis képet ad róla (sajnos a postaládákra nem lehet vele ráközelíteni)– végre valami vizuális erről a misztikumról. A házban van nőgyógyász (magyaros vezetékneve van), pszicho terapeuta, gyorskajálda, építésziroda, pénzügyi tanácsadó, de emberjogi szervezet egy sem. Jóhiszeműen utána néztem, van Zürichen egy Universitätsstrasse is. Előfordul, hogy óhatatlanul is rosszul idézik a címet, vagy elírják azt, ezért rákerestem erre is, de itt mindössze egy pszicho terapeutát találtam. Kétkedve bár, de a telefonszámokkal is megpróbálkoztam – hasonló sikerrel.

Adva van tehát egy ismeretlen magyar emigráns, egy Pápa által soha, semmilyen enciklika által nem alapított szervezet, melynek ez az alak a főtitkára. Adott egy levél, amelyet az ENSZ egy nem létező szervezetének címeztek egy létező személy kezéhez. Az egész messziről bűzlik, egyértelműen önös érdekeket szolgáló médiafigyelemre törekvő megtévesztésről van szó, mely a magyar nemzet egy olyan traumáját használja fel olyan aljas módon, ahogy azt a legelvetemültebb magyarellenes fundamentalista sejt sem hajlandó elvállalni, mert kifordul tőle a gyomra. Ez az ember mégis magyarnak vallja magát, a magyar nép nevében kér szót, s a magyar történelmet hamisítja meg a levél folytatásában, petíciója indoklásaként.

És adva van egy buta magyar társadalom, amelyik szolgai módon, nemzeti hevülettől elvakultan évről-évre lobogtatja, mint az emberiség magyarellenes összeesküvésének bizonyítékát. Reménykedve olvassa fel kis közösségekben, újságokban (érdekes, hogy az Argetniában élő magyar közösségben is elterjedt) értekezik róla, mozgalmat alapoz rá és elhiszi, hogy volt egy ilyen levél, hogy elpostázták, és a válasz azért késik, mert a magyarokat mindenki csak bántja, s nem számíthat igazságra csak a kegyelmes istentől.

Amíg ez a helyzet, addig ne is várjuk sorsunk jobbá fordulását, hiszen megint csak bebizonyítottuk, hogy a hülyeség hungarikum, a nemzeti önsajnálat mellett fő helyen van a polcon, a sámánkalap és a fokos között, a turul madaras címerpajzs alatt, székely zászlóba csavarva.

(folyt. köv.)

D.O.N.

Nem szándékozom kitérni arra, hogy a honi politika miért avatkozik egy másik ország belügyeibe, amikor saját önkormányzati szerveit arra buzdítja, hogy a székely nemzetiség autonómiai törekvéseit támogatandó tűzze ki annak hivatalosnak nyilvánított jelképét.

Nem szándékozom belefolyni abba a vitába sem, hogy a mindenkori honi vezetés vagy éppen ellenzék miként használja eszközként a romániai magyar kisebbséget, pillanatnyi politikai előny szerzése érdekében, ahogy azt sem firtatom, hogy miért kizárólagosan azokért a magyarokért „aggódik” leginkább. Továbbá nem tárgya ennek a posztnak az sem, hogy miért keveredik a köznyelvben össze Erdély Székelyfölddel, a székely a magyarral.

És végképp nem szeretnék véleményt mondani arról, hogy a romániai magyar kisebbség képviselői miként adják el sajátjaikat a magyar politikának.

A székely zászlókról szeretnék pár szót ejteni.

Fogalmak

zászló – rúdra rögzített, azzal egységet alkotó, jellegzetes színezetű, mintázatú és formájú vászondarab

lobogó – rúdra sarkainál rögzített, jellegzetes színezetű, mintázatú, és formájú vászondarab

„Csak bot és vászon,
de nem bot és vászon,
hanem zászló.”

/Kosztolányi Dezső –Zászló/

A zászló eredete az emberiség hajnaláig nyúlik vissza, addig a pillanatig, amikor felébredt a különböző csoportok közösségi tudata, s igyekeztek valamilyen formában egymástól elkülönülni, illetve egyértelmű, mindenki által érthető formában érdekeltségi területüket megjelölni. A civilizáció fejlődése során mind az országok, mind a katonaság, később a tengerészet, a hajózás is egyéni jelzéseket használva, kifejlesztette a maga zászlókultúráját, s ma már egységes jelképrendszerek épülnek a botra fűzött vagy rögzített vászonra.

A világ országai – és különféle más közösségei - önmaguk azonosítására ma is elsősorban zászlóikat használják, praktikussági és esztétikai okokból az egyszerűségre törekedve alkotják azokat meg amellett, hogy törekednek a történelmi jelentés és eszmeiség kifejezésére.

Magyarország a trikolórt használja, melynek színei fentről lefelé haladva: piros, fehér zöld, ahol a piros sáv az erőt, a fehér a hűséget és a zöld a reményt szimbolizálja.

Hogy a székelyek mit használnak?

A székely zászló (ami lobogó)

Erdély 1526-ig nem volt önálló, így saját zászlóval, címerrel sem rendelkezhetett. A magyarok, székelyek és szászok önkormányozta területek nem alkottak külön államot a magyar állam keretein belül, a kormányzást ellátó vajdák saját nemzetiségi címereiket és zászlaikat használták hivatalos azonosítóként. Magyarország szétszakadása után – a „két király-egy ország” időszakában -, amikor a középső, török megszállás alatt álló területeken kívüli országrészek felett Szapolyai – majd halála után - az özvegye, és fia, János Zsigmond a Habsburgokkal vetekedett a magyar királyi trónért, és végül 1570-ben a speyeri szerződés keretében megegyeztek, 1571-ben létrejött a Partium. Az Erdélyi Fejedelemség élén János Zsigmondot halála után még abban az évben (somlyai) Báthory István követte, aki az ország ügyeinek vitelével vajdaként Kristóf bátyját bízta meg. Ennek fia, Báthory Zsigmond egyesíti végül a három nemzetség (a magyar sas, a székely „napcsillag” és növő hold, valamint a hét szász bástya) címerét Erdély címerében.  „Hogy az erdélyi három nemzetnek 1500 előtt volt-e külön-külön címere, homály födi” – írja Köpeczi Sebestyén József 1917-ben Erdély címere című munkájában.

Ő (balra) volt az a Zsigmond, aki Erdélyt bevezette a 15 éves háborúba a török ellenében a Habsburgok mellett (1595 török ellenes szövetség). Az őt – Habsburg-párti politikájában – ellenző Boldizsár testvére javára először lemondott a trónról, majd azt visszavéve kivégeztette, szövetséget kötött a Habsburgokkal és elvette feleségül Károly főherceg lányát. A mezőkeresztesi vesztes csata (1596) után a törökök megszállásától tartva átadta a Habsburgoknak Erdélyt, s a szövetség feltételeként neki ígért Oppeln és Ratibor hercegeként Prágába menekült, hátrahagyva feleségét, aki helyette Rudolf főherceg nevében uralkodott tovább. A következő évben puccsal visszatért a kormányzásba, majd alig egy évvel később újra lemondott unokaöccse, Báthory András javára, hogy aztán annak halála után ismételten visszatérjen. 1601-ben goroszlónál Giorgio Basta és Mihály havasföldi vajda Székely Mózes és Csáky István vezette seregét legyőzte, és 1602-ben végleg távozott az erdélyi trónról.

Erdély nem hivatalos zászlói közül az egyik a Zsigmond által egyesített három szimbólumot tartalmazza.

A székelyek jelenleg a Székely Nemzeti Tanács által 2004. január 17-én elfogadott kék alapú, középen arany sávval, nyolcágú arany csillaggal („napcsillag”) és a telő hold ezüst szimbólumával díszített lobogóval azonosítják magukat. Az alkotó (Kónya Ádám művelődéstörténész, a SZNT alelnöke 2004-ben) elmondása szerint a kék szín az ég, az arany a gazdag mező, míg a „napcsillag” a korai székely szimbolikában előforduló napból eredez, s nyolc ága a nyolc székely szék-re utal (Marosszék, Udvarhelyszék, Gyergyószék, Csíkszék, Miklósvár-Bardócszék, Sepsiszék, Kézdiszék, Orbaiszék), a telő hold pedig a hit, remény és bizalom jelképe. Önjelölt ideológusok az „egy a nemzet, egy a zászló” székely eredetű mondást (van egy székely mondás… - ismerős retorika) azzal támogatják meg, hogy Erdélynek egyetlen székely fejedelme Zekel Moses volt, s ez az ő zászlaja.

A lobogót 2009. szeptember 5-én a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés Székelyföld zászlajának nyilvánítja, egyben elfogadja jelképének a SZNT által megalkotott címert illetve lobogót is, valamint a Székely Himnuszt (szöveg: Csanády György, zene: Mihalik Kálmán) Székelyföld himnuszának.

A napokban szerviensen kiaggatott szövetdarabokat, a fent említett gyűlésen lobogóként elfogadott jelképet hívja a honi média székely zászlónak.

A székely zászlók

A mostanság dívó „vérmagyar” hagyományokhoz híven az emberek fejében a média keltette bábeli zűrzavar uralkodik zászló ügyben (is). A rendelkezésre álló forrásokból szándékosan, vagy csak a médiaszakmunkásokra oly jellemző felületességből fakadóan az együgyűség aranymetszése szerint építkeznek a különböző sajtóorgánumok. Kezdve ugye a zászló-lobogó fogalomzavarral, folytatva egy tanulmánnyal, mely 1893-ban jelent meg a Turul nevű folyóiratban Mika Sándor tollából.

A Turul 1883-mas megalapítása óta a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság közlönye, s a Rákosi nemesség- és náciellenes ámokfutását, majd az az követő, ideológiájában alig eltérő rendszert leszámítva a mai napig akként is funkcionál. Az Ausztriában kiadott hasonló szakmai folyórat, az Adler (német, jelentése sas) mintájára nevezték el a magyarság szent madaraként tisztelt állatról.

Az Ódon Erdély tanulmánykötetben szereplő Erdélyi hadizászlók 1601-ből című tanulmány két kódexet említ, melyek tartalmazzák számos erdélyi zászló festett másolatát. Az egyiket „Puchner György, a szász választófejedelem egyik mérnökkari tisztje, ki éppen ekkor Prágában tartózkodott, s a diadaljelvények bemutatásánál jelen volt” készítette arról a 110 zászlóról, melyet a győztes goroszlói csata után „császári vezérek ünnepélyes küldöttséggel küldötték Prágába, hol azokat Rudolfnak bemutatták”.

A másik ismeretlen eredetű szintén drezdai kódex, de a „külalakja teljesen egyez a Puchner-kódexével”. Ez azonban egy másik zsákmányról ír, mely között ott volt a Győr 1598-as visszafoglalásakor elhalálozott Hasszán basa vértjének rajzolata 190 vegyesen magyar és török zászlókkal egyetemben.

A média – és nyomában az igaz magyar netes társadalom – e két művet keverve hivatkozik a székely zászló „őseként” Székely Mózes hadi jelvényére (jobbra; a kép forrása). Zekel Moses kornétája (francia eredetű, cornette - könnyűlovassági lobogó) pedig hol az egyik, hol a másik dokumentumban bukkan föl. A vesztett goroszlói csatából és a Győrben elesett Hasszán basától zsákmányolt zászlók mennyisége is követhetetlenül váltakozik a különböző interpretációkban.

Székely Mózes, az egyetlen székely származású fejedelem, Báthory Zsigmond seregében harcolt a Habsburgok ellen Goroszlónál, s szenvedett vereséget Giorgio Basta és Mihály vajda egyesített hadaitól. Mindössze négy hónapig volt Erdély fejedelme.

A Csíkszeredán 2010-ben kiadott Székely történelmi zászlók című kiadvány a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport által – a magyar történeti zászlósor mintájára – összeállított székely zászlósor, „tizenhét gyönyörű lobogó, amelyet valamennyien a magunkénak érezhetünk, amelyet ünnepeinken felvonhatunk, amelyek alá felsorakozhatunk”. Az összeállítás szükségességét – ars poeticájuk szerint – az a törekvés adta, hogy tisztázódjon végre valamelyest a székely szimbólumok története. A zászlósor a XV. századtól a XX. századig előforduló jelentősebb – vagy egyáltalán még fellelhető – jelképeket vonultatja fel.

Van tehát egy közösségi vezetői szinten elfogadott székely zászló (és lobogó, valamint címer), és van 17 gyönyörű vexillum. Az autonómiára törekvő székelység önkifejezését szimbolizáló jelképrendszer továbbra sem egységes, sőt a kor divatjához hűen képes nemzetközi konfliktusokat kiváltani csekély valójában is.

A románokban ösztönné rögzült rettegés Erdély elvesztésétől, a székelyekben meglévő ősi szabadságvágy, elemi igazságérzet és az újkori magyar imbecillizmus robbanásveszélyes elegyet alkot, s rámutat arra, hogy ebben a térségben soha nem lesz addig béke, amíg a magyar értelmiség nem képes úgy viszonyulni a nemzetiségi kérdésekhez pro- és kontra, ahogy egy civilizált társadalomtól az elvárható.

Amikor megszűnik a nemzetiségi kérdés politikai eszköznek lenni, akkor végre megjelenik a első napsugár a Kárpát-medence felett.

D.O.N.

Nem ezt szántam első posztnak, de a minap ismét szembe jött velem az alábbi - sok különböző formában létező - hoax, ami a fészbúk "magyarabb" rétegének hatékony közreműködésével tombol a közösségi oldalon, s emeli meg minden egyes megjelenésekor az amúgy sem alacsony vérnyomásom.

Lássuk "egy amerikai újságíró cikkét", amit lehet, hogy mégis inkább egy bizonyos Fiatalos Árpád írt, vagy esetleg Carabinieri Matteo, és amit egy blog szerint Bozóki Antal fordított:

Egy amerikai lapban (Chicago Times) jelent meg MAGYARORSZÁGRÓL!!!!

"Van egy ország, amely önmagával határos.
Ahol a legszebb nők élnek, mégis csökken a népesség.
Ahol a munkanélküliek dolgoznak a legtöbbet, ahol a legtermékenyebb földön éhező emberek élnek.
Ahol a vonatok menetrend szerint késnek.
Ahol mindenki focizik, mégis vízilabdában, kosárlabdában, kézilabdában és röplabdában jeleskednek.
Ahol mindenki siet a munkába, de senki sem érkezik be időre. Ahol a nyolcórás munkaidő tizenkét órás.
Ahol az egészségügyi ellátás ingyenes, de a gyógykezelés drága.
Ahol az újságírók szabadon írhatnak bármit, amit parancsba kapnak. Ahol a világválság állampolgárságot kapott.
Ahol a közbeszerzések titkosak, az államtitkok nyilvánosak. Ahol a háborúk sosem érnek véget.
Ahol a történelem naponta megismétlődik.
Ahol a leggazdagabbak azok, akik egy napot sem dolgoztak. Ahol a külföldi valuta felváltotta a hazait.
Ahol az emberek megünneplik a családi védszent napját, de káromolják Istent.
Ahol az okosakat, értetlenségből, bolondnak nézik, a bolondokat meg tehetségesnek.
Ahol az írástudatlanok írják a történelmet. Ahol a törvények törvénytelenek, az anarchia pedig normális állapot.
Ahol a hatalom megveti a polgárokat, mint nem kívánatos tanúkat. Ahol a jövőből élnek, mert a jelenhez nincs joguk.
Ahol a bírósági eljárások tovább tartanak, mint egy élet. Ahol az árvíz a talajöntözés egyetlen módja.
Ahol megidézik a diktátort, a demokráciát pedig a hülyék adójának tekintik. Ahol úgy gondolják, az ország annál jobban fejlődik, minél jobban visszafejlődik.
Ahol nem vagy normális, ha nem bolondultál meg.
Ahol csak azért élsz, hogy meghalj. (lsd Himnusz )
Ahol az idő végtelen, és a butaság múlhatatlan."

A fenti változatot a fészbúkról vettem, érthető okokból a posztoló felfedését nem vállalom magamra.

A hoax

A legbiztosabb jele annak, hogy divatosan hoax-nak, magyarosan pedig kapitális baromságnak nevezett írással van dolgunk, hogy a "szerző" legtöbb esetben "valahonnan" bemásolta, vagy belinkelte a szöveget, illetve - esetünkben - "egy amerikai újságíró" követte el a rémtettet, aki ráadásul a Chicago Times-nál dolgozik.

A Chicago Times-t James W. Sheahan alapította 1854-ben, kezdetben Lincol ellenes, a déli rabszolgatartó politikát támogató újságként. Egészen 1895-ig élt, amikor a Chicago Herlad-dal egyesülve Chicago Herald-Times néven folytatta karrierjét (forrás: wikipédia).

Amikor azonban ez csődöt mond, hiszen a fogyicsodák és a teleshop óta tudjuk, hogy egy név és egy arc hitelessé teszi a legőrültebb kínzókúrát is, akkor a nevezett személy vagy egyéb jogi formának szépen utána nézünk a neten, mert a google-unierzumban mindenre van megoldás. Ehhez kapcsolódóan én azt vallom, hogy jó, ha az embernek van otthon egy Magyar Enciklopédiája, esetleg egy Britannica-ja, mert ez a gugligalaxis is nagyon sok űrszeméttel telítődött fel nagyon rövid idő alatt.

Fiatalos Árpád nevével csak a már belinkelt oldalon találkoztam, mint hivatkozási alap, a google számos találatot hoz, de egyik sem valamely tudományos egyesület, vagy éppen egy médiaműhely oldalára mutat.

Carabinieri Matteo (Malfasi) neve felmerül ezzel a több fomrában létező hoax-szal kapcsolatban és egy futóknak szóló közösségi oldalon is. A carabinieri egyébként a rendőrség talján tesóinknál. Egyébként legalább akkora talány, mint az Árpi.

Bozóki Antal a nemzetközi jogtudományok magisztere laza csuklómozdulattal saját fordításként adta le honlapján (fentebb már linkelve) ezt a hoax-ot, ahol sok egyéb érdekességre is bukkanhat az ember. Habár ő nem állítja, hogy Magyarországról szól ez a cikk, és az illusztrációként használt 1921-es térkép is a balkánt mutatja, az minden esetre felteszi a pontra a kérdőjelet, hogy forrás nélkül, "egy amerikai újságíró" szavait interpretálja. Ha mégis igaz lenne, akkor is marad a kérdés: jogtudományi magiszterként hogy nem lehet tisztában a forrásokra vontakozó előírásokkal? Dátum szerint egyébként ő az első közlő a fellelt források sorában.

A következő biztos jel a retorikai hiányosságokra hívja fel figyelmünket. Az efféle szerzemények alkotói nem bíbelődnek a nyelvtannal, fittyet hánynak holmi irodalmi eszköztárra, s a nyomatékosítást kizárólag a CAPS LOCK INDOKOLATLAN HASZNÁLATÁVAL, valamint a mondantvégi írásjelek mennyiségi alkalmazásával azonosítják!!!!!????????????!!!!!!!!!!!

Ahogy túljutottunk az azonosításon, és maradt még gusztusunk a szarhoz amivel összehozott minket a kárpát-medencei balsors, nosza, ünnepélyesen lépjünk bele!

"Van egy ország, amely önmagával határos"

Magyarország az egyetlen olyan ország, amely önmagával határos. Ez az axiómaként aposztrofált kinyilatkoztatás minden bizonnyal valahol a Trianont szorosan követő "hősrevizionista" időszakban keletkezett, s azóta Sütő Andráson át Orbán Viktorig mindenki előszeretettel puffogtatja, mint a nagy magyar fájdalom stigmáját. Láttam én ezt a szöveget már pólón kinyomtatva egy Kárpátia koncerten, de olvastam komoly értekezések szövekörnyezetében is.

Az idézett hoax első sora azonban nem említi Magyarországot. "Egy ország"-ról ír, amely önmagával határos. Ilyen ország több is van a világon, vegyük például a jóbarát Lengyelországot, a négykarikás Németországot, vagy az egykor európa bölcsője, manapság inkáb csak az EU hüje pistikéje Görögországot, de ott van a csizmás Olaszország, ami valaha Római Birodalomként élte a celebek sanyarú életét, a szomszédból pedig a szerbekkel példálózhatunk.

Ha bedobjuk a gyeplőt a lovak közé, akkor helyre kis szittya-ideológia lehetne abból, hogy az önmagával határos Magyarország, és az önmagával határos Szerbia egyes önmagukkal határos területei egybe esnek. Vagyis az önmaga határolta Szerbia egyben az önmaga határolta Magyarország is. Ugyanakkor azonban a magyar kultúra mindig is a Kárpát-medence vezető eszemisége volt, vagyis az önmagát határoló szerb területek, melyek magyarok is egyben, valójában ősmagyar kulturális territóriumok. Így az önmagát ősmagyar területekkel határoló Szerbia is magyar, tehát vissza a Vajdaságot, Bánátot és a Délvidéket! - ezzel azonban egy Pörzse csecsén nevelkedett akolnyi birkánál nem rúghatnék labdába.

Az, hogy az önmagával határos ország Magyarország, arra jelen esetben csak a cím utal EGYÉRTELMŰEN, illetve egyesek a szövegben vélik felfedezni kicsiny balsors tépte hazánkat. Ki ne érezné magáénak a legszebb nőket, s ki ne értene egyet azzal neuraszténiás arcrángások közepette, hogy fogy a magyar (mert ez a másik legtöbbet kongatott vészharang rézbe foglalt neve)? A földtörvény folyamatos szinten tartása pedig kialakította bennünk azt a reflexet, hogy Ángyánnal és Bencsikkel karöltve indignálódva ugrunk, és kurucos felhorkanással kutatja jobb kezünk a fokost a sufniban, míg bal kezünket ökölbe zárva rázzuk.

Tele van ez a szöveg közhelyekkel, csúsztatásokkal, értelmetlen fogalompárokkal és legvégül baromságokkal. A legnagyobb buktatót - amin aztán az eddig csak bambán betűzgető felcserepedő kis hungarista sem tud halvány kérdőjel nélkül túljutni - a "családi védszent" napjának megünneplése jelenti. Az öntudatos revizionista elkezdi pörgetni a neopogány kalendáriumot, s a Romantikus erőszak koncertek időpontján átbukva, a március 15-ön túl, az október 23-án innen próbálja megtalálni, de nem megy neki, s végül rezignált vállrándítással lép tovább.

(Vessetek meg érte, de én még hiszek a kultúrált csürhe létezésében, s vallom, hogy létezik legalább egy ilyen szalonnáci-fióka.)

A családi véd(ő)szent

A pravoszláv (görökeleti) hívőknek a családi védőszent ünnepe a krsna slava (slava=ünnep, krsna=keresztény). A családi védőszent ünnepe vagy egy közösség védőszentjének ünneplése (a falu templomának névadó védőszentje), vagy egy-egy család olyan ősi ünnepe, melynek időpontját egy felmenő hagyta örökül, amidőn nevet válaszott magának a keresztségben. A többisten hitű régmúltban gyökerező hagyomány, mely a magyar közösségekre a legkevésbé jellemző, legközelebb pl. a szerbeknél érhető tetten.

Mivel nem vagyok apologéta, Max Müller pedig soha nem késztetet arra, hogy a maximálisan kölcsönözhető nyolc könyv közé beemeljem az általános iskola könyvtárában, ezért maradjunk annyiban, hogy ez bizony hatalmas banánhéj, amire rátévedve a legelvetemültebb Kond-fan is visszakézből vágja a sarokba az Arvisura-t.

"Ahol csak azért élsz, hogy meghalj (lsd Himnusz )"

Az LSD Himnusz nekem valahol a Paff (a bűvös sárkány) és a Nyuszi (akit Alíz követett csodaországba) egyik örökbecsű zenetörténeti opuszánál kezdődik.

Amennyiben persze a szerző a lásd Himnusz szópárral akart utalni a magyar Himnuszra, akkor nem értem, hogy mi abban a rövidítés, ha egyetlen betüt hagyunk ki a kurtítani kívánt szóból.

Ezen túllépve gyorsan elszavaltam magamban a keretes szerkezetű verset, amiből stand up-oltam én eleget általánosban. Aztán még egyszer, de most már hangosan hátha rátalálok arra a részre, amire az "Ahol csak azért élsz, hogy meghalj" kijelentés vontakoztatható.

Nem találtam.

Aztán hirtelen megvilágosodtam: bizonyosan ez a jóféle amerikai médiaszakmunkás összekeverte a Szózatot a Himnusszal. Mert bármennyire is az USA a kultúra kőbölcsője, ott sem lehet mindenki a Tudós Klub rendes tagja, pláne egy nevenincs zugfirkász - aki vagy létezik, vagy nem. Én mondjuk inkább teremtenék magamnak okos fantomokat, mint Hello Kitty szintű agyhalottakat, de kinek a pap, kinek a rabbi...

Szóval Vörösmarty már inkább volt emo-s, mint Kölcsey, s ő bizony leírta, hogy "itt élned, halnod kell". - Annak, akinek a haja egész nap a szemébe lóg, minden bizonnyal ez faktum. Sőt, a vérmagyaroknak is, akik a székely himnuszt jobban tudják, mint a magyar magasztaló éneket, fel sem tűnik, hogy a Szózatról van szó. Vagy ha mégis, sűrűn bólogatnak, hogy "bizony, a Weöres... izé Vörösmarty Zsigm... vagyis Mihály pont erre gondolt, mert a netről letöltöttem az olvasónaplót, és abban is benne volt."

Azért egy mondtat mégis picit találóbb, mint a többi előtte sorakozó: "Ahol az idő végtelen, és a butaság múlhatatlan". Ez Magyarország. Kétségtelen. Itt olyan emberek mondják meg a magyar történelmet, akik előtte négy napot lehúztak egy OKJ-s sámánképzőben, midőn feladták válaszott szakmájukat, ami vagy villanyszerelő, vagy központi gáz- és víz, de leginkább csőszerelő volt. Gyermekeiknek ősi magyar nevet adtak, nem törődve azzal, hogy a mai gyík geek generáció ezért őket az emós érvagdosásig fogja szekírozni. Bográcspacalt esznek és a magyaros pizza nekik a langalló. A Bakonyba kirándulnak, várakat néznek, és szidják a várromboló Habsburgokat, mert a Tátika romjai úgy néznek ki, mint egy rockkoncert budija a nulladik nap éjszakáján. Akik vallják, hogy Trefort Ágoston meghamisította a magyar nyelveredetet, s Trainonért a franciákat szidják.

Van egy ország, ahol a történelmet nem történészek írják, hanem a villamosmérnökök, ahol annyi jó nő van, hogy pornó nagyhatalom lettünk. Két Kovács Istvánunk van, és ha csak azt mondjuk, öklöző, nem lehetünk biztosak abban, melyikről van szó. Ahol az országban élők szar magyarok, a határon túliak az igaz magyarok, ahol mindenkit legalább egyszer újra kell temetni, függően attól, hogy ki van éppen kormányon. Van egy ország, amelyiknek legalább négy himnusza van: székely, csángó, magyar és a Szózat. Ez Magyarország.

D.O.N.

P.S. Az urbanlegends.hu legalább utána nézett.

Blogot írni  ma már divat.

Egy blog lehetőség arra, hogy az ember az értékesnek vélt gondolatait szélesebb körben is ismertté tegye. Egy bloghoz nem kell kiadót keresni, nem kell korrektorhoz küldeni, nem szerkeszti senki más, csak a szerző, nincs moderátor. A blog eszköz, mint az ősembernek a husáng - ami a szívén, az a durungján.

Gondolata minden embernek van. Saját gondolata már kevesebbeknek, értékes gondolata pedig szinte alig pár hangtalannak. Mert tömegtermelés folyik itt is, és ez óhatatlanul a minőség romlásához vezet. A gondolat előállítása a média gyártelepein folyik, amelyek azelőtt az oktatás fennhatósága alá tartoztak, azonban a civilázió gyarmatosította ezt a terra incognita-t is. A média eszközzé silányult, a csodálatos fáról letördelték az összes valamire való ágat husángnak, s néhány vesszőcskét hagytak meg csupán a józan észnek.

A blog médiaipari termék, hordozófelülete az előállított gondolatoknak.

Magyar vagyok. Ez konstans. A gondolataim az enyémek, bár kétségkívül a környezetemből származó infomációk feldolgozása révén kerültek előállításra. A saját manufakturámban dolgoztam rajtuk, nem a "média markt"-ról hoztam őket. Felelősséget vállalok értük, ha kell átdolgozom őket, az esetlegesen felfedett hibákat kijavítom.

Az un. elveszett generációhoz tartozom, éppen ezért a világot hajlamos vagyok több kétséggel fogadni, mint az utánam következők, vagy az előttem felnövők. Voltam kisdobos, de úttörő már nem. Nem tanultam már oroszt, de még a frissen átképzett tanárok oktattak német nyelvre. Alsósként még takarékbélyeget gyűjtöttem, felsőben már senkit nem érdekelt, hogy félreteszem-e a pénzem. A rendszer úgy változott meg, hogy alig ismertem a régit, de az újat nem csak én nem értettem. Végül úgy döntöttem, hogy magam járok utána.

Azóta sem értem a nyomába, megérteni továbbra sem sikerült a jelenlegit, de legalább viszonytani tudok a régihez. Ott egy ideológia volt, itt több ezer. Ott egy irány volt, itt mehet mindenki, amerre lát. Félreértés ne essék, nem visszasírom a régit, csak viszonyítok hozzá. Most bármit megismerhetek, mindenről tudhatok, még az utolsó ecuadori indián falu főutcájának kátyúiról is olvashatok az interneten, mert az információ korlátlan. Lehetek ma hindu, ha holnap sintoista leszek, tegnap pedig mohamedán voltam. Lehetek vegetáriánus az egyik héten, hogy a következőn húst zabáljak hússal, miután két hete még paleolit-diétáztam. Egyszerre lehetek hazaáruló, nemzetvédő, kommunista, liberális, bolvesik, náci, újfasiszta zsidóbérenc. Tehetek amit akarok, mert a lehetőségek földjét exportálta az USA és a new age-es, tupperware-alaptanfolyamos, agykontrollos zepter-ideológiát bármelyik sarkon ingyen megtanítják nekem. Tanfolyamok ezreit választhatom, lehetek levelezőn kohász, vagy interneten okított CNC-esztergályos. Lehetek sztár, ha nem szégyellem magam, énekelhetek, ha jó a seggem, rádióműsort kapok súlyos beszédhibámért és tévé-show-t, ha nem értek semmi máshoz. Mert mindenkinek jár a 15 perc hírnév, s lassan hét milliárdan leszünk ezen a bolygón. Ha a két értéket összeszorzom, a média el van látva alapanyaggal évezredekre.

Ma már lehetek "igaz magyar" is.

Mert eddig csak "mezei magyar" voltam, megtévesztve a Magyar Tudományos Akadémia és az alattomosan támadó világuralomra törő közelebbről meg nem határozott hatalom által. Minden bokorból les rám az elnyomó zsidó propaganda, az országomat Jeruzsálemben magyarra tanított nebulók készülnek MOSZAD-fedésben elfoglalni. Beszivárognak a bőrünk alá, és elsorvasztanak minket a gyáraikban, pénzünket elszedik a plázáikban. Mert nem csak a Habsburgok, hanem a középkori spanyol királyok is ellenem szövetkeztek, mikor őseimet Dél-Amerikában Kolumbusz Kristóf felfedezte. Eltitkolták előlem, hogy Jézus anyja népemet az engesztelők népének nevezte, s a Pilisben van a Föld szívcsakrája, melynek őrzésére mi vagyunk hivatottak. Becsapták népemet saját vezetői, s elhitették velem az iskolában, hogy nyelvem a finnugor nyelvcsaládból egy. Szenvedő honfitársaim vérét vették, hogy ezt a titkot elfedjék vak szemem elől, csak azért, hogy leköpve érezzem magam, s minden reggel magamra csatoljam a cilíciumot.

Mégis a megváltás egy kattintásra van tőlem, s ha úgy akarom, holnaptól végre újra "igaz szittya magyar" lehetek. Valódi kuruc, őszinte hun, Attila méltó utóda, isten karikás ostora. Az interneten gombamód szaporodnak a magyarság újra felfedezett (eddig szigorúan elhallgatott) történelmét ismertető oldalak. Könyvesboltok polcai roskadásig telnek a felkent sámánok, krónikások és veterán villamosmérnökök látomásaitól, melyekben a szűzanya, az angyalok, vagy egy szabadon választott, de szigorúan keresztény álomalak a magyarság igaz történetét diktálta le. Táborozhatok "igazi" jurtában, viselhetek "eredeti" ősmagyar viseletet (made in china - mert ugye mi onnan - is - származunk), nyilazhatok, bőrdíszművezhetek, tűzzománcozhatok, vesszőt fonhatok, lovagolhatok, és elmehetek évente kurultájozni a többi ősi néppel Bugacra, hogy ott aztán a paraszt-aikidót jól begyakoroljam, a koppány-kung-fu-val együtt. Vehetek igazi magyar tarsolyt, tegezt meg íjat, faraghatok ősi módszerekkel, nyereg alá tehetem a növekedési hormontól mentes húst, ehetek kézműves sajtot, házi kolbászt és bio zöldséget horror áron, mert magyarnak lenni nem olcsó. Nem elég, hogy eddig mindenki hazudott, az igaz tudásért a gatyámat is oda kell adnom, különben maradhatok elbutított zsidórabaszolga olcsón.

Szóval merjek "igaz magyar" lenni, ne adjam a pénzem a kizsákmányoló zsarnokoknak, hanem adjam azt a pár forintot az igazság letéteményeseinek. Az "igaz magyarok" követeinek, a népünk megmentőinek, Koppány zabigyerekeinek, a nagymedve kis bocsainak, a megvilágosodott éjjeliőröknek.

Köszönöm, de nem.

Inkább indítok egy blogot, mert az ingyen van. Csak az időmet szánom arra, hogy az egész neoturáni bandát leleplezzem. Az "igaz magyarok" hazugságaira akarok fényt deríteni. Arra az igazi nemzetárulásra, amit ők kiáltanak minden olyan szóra, ami érdekeiket sérti. Arra a hatalmas mennyiségű műtrágyára, amivel a magyar Ugart szennyezik. Arra a szerénytelen megtévesztésre, pofátlan ferdítésre, amit elkövetnek a saját nemzetük ellen. Ők a magyarság igazi ellenségei, "hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek" (2Pét 2.1).

D.O.N.