A Magyar Országgyűlés 2010. évi XLV. törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről június 4-ét, az első világháborút magyar részről lezáró trianoni békediktátum aláírásának a napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.

Nemzetünk tragédiájára mindörökké emlékezve, ugyanakkor történelmi felelősségünket is szem előtt tartva, a gyász évfordulója szülte Emléknap ma lehetőség is egyben, hogy megmutassuk: a történelem viharos időszakában külső hatalmak ugyan elválaszthattak bennünket, de kulturális gyökereinktől, közös nyelvünktől, nemzeti hovatartozásunktól nem foszthattak meg, hiszen az országhatárok szabdalta nemzetközösségünk oszthatatlan egész.

http://nemzetiosszetartozas.kormany.hu/a-nemzeti-osszetartozas-napja-2013

A nemzeti összetartozás napjának nyilvánította pártunk és ormányunk június 4-ét. Összetákoltak hozzá szokásukhoz híven kutyafuttában egy törvényt is, amiben deklarálják, hogy bárhol, bárki lehet az egységes magyar nemzet tagja, nem kell annak feltétlenül Felcsúton Magyarországon élnie. Külön pikantériája a dolognak, hogy ezt egy mindíg rémült radarellenes leköszönő, és egy plagizáló, helyet csak átmenetileg foglaló köztársasági elnök ellenjegyezte. A magyarságot soha egyetlen rezsimnek sem sikerült ily rövid idő alatt közröhej trágyáva tennie, mint a narancsvidék huszárainak, és hű fegyverhordozóinak.

Ám mindez nem elég.

Nem elég, hogy a nyakunkig ér a szar, egyesek jó ötletnek tartják, hogy lötyögtessük is egy kicsit, hátha benyelünk belőle, és kiderül, mégse olyan rossz az íze. Sőt, kimondottan barackos aromájú. Gyorsan felcsörögték hát az egyik udvari bolondot, hogy ha már nem jutott neki trafik, akkor rántana össze hamarjában egy nótát a nemzeti összetartozás allegóriájára. Bársony Bálint uram neki is könyökölt a kocsmapultnak, és kórelőzményét nem meghazudtolva felöklendezte az ágyas barackot. Egy olyan kvalitás, aki a méltán nem világhíres Back to Blacknek szaxizott, s hírbe hozták Hajós Anrással is, bizonyosan a legjobb választás volt ahhoz a trióhoz, akik végül nevüket adták ehhez az izéhez. Mert ugye ökör iszik magába’, Bálint gazda társakat is bevont a projektbe (vagy küldték őket, ki tudja), egy régi jazzes haverját, Rieger Attilát, és egy Fenyvesi Ágnest (ezmegki?) is, aki bizonyára a nemi egyenlőség és a kétharmad szimbolikus meglétéhez („a haverom és én úgy döntöttünk megdugunk, nem érdekel, te mit akarsz, a kétharmad az kétharmad”) kellett az ivóba. A csodálatos trió egy még csodálatosabb dallal ajándékozott meg minket, ami maximálisan megfelel az elmúlt évtizedek tehetségtelenséget kutató agymosó énekes versenyek által degradált zenei ízlésének.

No de lássuk a medvét:

Álmodtam egy barackfáról, ami alatt mindenki táncol. Veled álltam egy hatalmas körben, a puha fűben, egy harmatos réten. A kezeink összeérnek, a talpaink egymásra lépnek, szemünkben a boldogság fénye ég.

Hogy mi a tökömet szimbolizál a barackfa, azt nem értem, és ezzel támadt a legnagyobb gondom. A többi mondatrész egyértelműen a mai panelszöveg írás algoritmusok alapján történt felhasználása, amit úgy kell elképzelni, hogy az együtt és összetartozás szavakhoz megkeresték a legjobban passzoló, leíró szavakat (kör, összeér, kéz), vettek hozzá egy rakat hangulatfestő kifejezést (boldogság, fény, puha, harmatos, fű – ennek a bob Marley fan-ek biztosan örülnek, no meg a trafikosok), betáplálták egy csillag születik-nek szöveget szerkesztő programba és hozzárendelték a barackfát. Ez lett belőle. Aki olyan barackfáról álmodik, ami alatt mindenki táncol, az még nem járt igazi barackosban, maximum a nemzeti multiban válogatott a hűtőházi gyümölcsök között, s elképzelte, hogy a barack ugyebár fán nő, a fa meg általában rohadt magas és vastag törzse van, tehát lehet alatta bőven körbe-körbe táncikálni. Még Bóbita is nyugodtan füvezhet a háttérben, hiszen a „talpaink egymásra lépnek” kifejezés egy vizuálisabb típusú ember számára csak komoly mennyiségű gandzsa akkurátus elfüstölése után tűnik megvalósíthatónak – nekem ugyanis - még józanon - a fenti szakasz ezt a Bóbitás versikét juttatta egyből eszembe. Meg azt is, hogy bármennyire is kapálózik a mai magyar popszakma, egyedit, újat és slágert képtelen alkotni, azon egyszerű oknál fogva, amit kedvenc mirigyeim fogalmaztak meg találóan: „kevés az itató, és nagyon sok lett itt az ökör”.

Ez a nemzeti gyásznaptól sújtott, a nemzeti együttműködés bűzös mocsarában hónaljig gázló kis magyarság nem képes ennyi „tehetséget” kinevelni magából, hiába hágta végig fél Európát a hun horda, s szedett össze akármilyen géneket a mai utókor számára. A tehetségtelenséget kutató műsorok kirakatbábúi pedig nem előadóművészek, se nem énekesek, de főleg nem tehetségek. Egy hitvány iparág gagyi termékei, amelyek ha nem lennének magyarok, azt hinné az ember, hogy Kínából importáltuk őket. Ezekre bízni egy ilyen mű megalkotását hiteles képet mutat a jelenlegi rezsim kulturális intelligenciájáról, valamint arról, hogy miként is állnak a nemzeti összetartozás kérdéséhez: szimbolikusan. Mert valójában magasról leszarják az egészet, a szélsőjobbosok pofáját igyekeztek betömni ezzel az elcseszett gesztussal, a kisajátított „nemzeti” szó mögöttes tartalmának a gyarapodását szem előtt tartva.

Ámde nincs vége a szenvedésnek:

Álmodtam egy barackfáról, ami alatt mindenki táncol. Veled álltam egy hatalmas körben, a puha fűben, egy harmatos réten. Állj be te is a körbe! Táncolj, ahogy hajt a véred, érezd, hogy a föld szíve dobban veled, mert mind egyek vagyunk!

Az azért ugye látszik, hogy nem volt hajnalokba nyúló brainstorming a szöveget illetően. A második szakasz fele az első szakasszal teljesen megegyezik. A maradék két mondatba pedig további irányelvekben meghatározott elemek kerültek beépítésre. Bizonyára feltétel volt az ökumenizálás, hogy az összetartozás mindenkire vonatkozik, nincs apelláta. A logikai bukfencet pedig ott vélem felfedezni, hogy amikor „veled álltam egy hatalmas körben”, akkor nem foglak invitálni, hogy „állj be te is a körbe”, amiben együtt állunk. A táncoló talpak egymásra taposása helyett pedig kaptunk egy tüzesvérű táncost (lehet, hogy a különböző fóbiáim miatt sejtek itt a háttérben egy enyhe cigányozást?), és kaptak az ezobuzik egy kis szívcsakrázást, amikor megdobbantotta ez az eufórikus vonaglás a „föld” szívét. Kétségeim támadnak azt illetően is, hogy egy Földről beszélünk, mert nekem még azt verték a fejembe általános iskolában, hogy amin állunk, az a föld, mert Newton óta az a rohadt gravitáció odatapaszt mindenkit, ahol élünk bolygó, az pedig a Föld. Az előbbinek szíve kétlem, hogy lenne, az utóbbinak már némi metaforikus érzékkel megáldva el tudom képzelni, hogy van. Különben meg folyik az uniformizálás ezerrel, mert mindegy, hogy hogyan táncolsz, a buszsofőr-style is egy stílus, ahogy a gangnam is, de a nemzeti együttműködés rendszerében mind egyek vagyunk, egy a vezérünk, egy a pártunk, egy a jelszó, a béke.

Lezárásként pedig megkapjuk az egész lényegét:

Érik már a barack, áldott föld gyümölcse.

És ezt vagy hatszor elismételve, még kánonban is vazzeg!

Ezt egy olyan néni mondja, aki bizonyára Sebestyén Márta utódjának lesz felkenve minden köztéri plakáthelyre, ugyanis az előbbi hölgy nem fér bele sehogy sem a NER-be, mert bazsevált a komenistáknak is - de ettől még egyek vagyunk.

A veleje ennek az egésznek tehát az, hogy érik már a barack, meg hogy áldott föld gyümölcse ez. Bizonyára az újmagyar retorikát nagyon megosztónak, ha nem egyenesen vinnyogó röhögésre ingerlőnek találták a becses trió tagjai, és inkább maradtak a magyarságot szimbolizáló tájszólásos (mégis mitől magyarabb a tájszólásos magyar?), de még szalonképes (értsd: nincs felkutatható komenista kötődése) néninél és az „áldott föld” kifejezésnél. De hogy ezzel a rohadt barackkal mit akarnak? Az a sanda gyanúm, hogy az egész problémakör a narancsból indult ki. Siheder szakállas egyetemistaként egyik fiatal demokrata sem gondolta, hogy gond lesz ezzel az import pártjelvénnyel. Akkor még nem álmodoztak nemzeti együttműködésről, meg összetartozás napjáról, akkor még csak simán nem akartak dolgozni az egyetem után, hiszen még a meki is csak felfutóban volt, gondolták ők lesznek a magyarok vezérei. A narancs meg rohadt jól mutatott a sok szegfű vörös, kórházi zöld meg buzikék szín mellett a palettán. Aztán eljött ez a nap is, amikor a narancsfát kellene körbetáncolni nagy együvé tartozásunk közepette, de hát továbbra sem lett őshonos fajta a narancs széles ez magyar ugaron, hát ment az ötletelés, hogy mi legyen helyette. Gondolom szóba került a szilva is, ha már pálinkagyümölcsről beszélünk, de bizonyára volt olyan elvetemült, aki be merte dobni a citromot is, ha már sárga, meg magyar, meg narancs – azt Virág elvtárs csókoltassa.

Nem értem a nemzeti együttműködést, komolyan mondom. Most hülyéket felvételiztetnek a sárgaházba, vagy a pedofiliát akarják politikai szintre emelni, amikor gyerekek szájába adják ezt a förmedvényt. Komolyan elgondolkodtatott, hogy csak a marketingesek hülye beidegződése ez a gyerekkórusos dolog, vagy némely honatya titokban csúnya dolgokról fantáziál? A trianoni békeszerződés emlékének szentelt nemzeti összetartozás napját gyereknapi énekkarozással negligálni és végképp nevetségessé tenni bűn - már ha eltekintünk attól, hogy maga ez a törvény egy halom szemét, ami a lényeget takarja el éppen. Persze nem ez lenne az első, amit önmagukat magyarnak mondó honfitársaink elkövettek a magyarság ellen.

Ez a barackos nóta nem lehet a nemzeti összetartozás dala! Főleg nem nagybetűkkel írva. Amikor ez a Bálint gazda újrahangszerelte a Himnuszt, akkor kellett volna fellógatni a Bécsi kapura, nem még egyszer ilyen dolog közelébe engedni. A teljes elbutulás felé tartó úton azért ez nagyon durva bukkanó. Bár a magyarságot elnézve az a lötyögő szar, amiben nyakig csücsülünk, egyre többeknek kezdi elnyerni a tetszését, s vannak, akik már ráébredtek arra, hogy azt meg is lehet enni, így nem halnak éhen. Igaz szükség lesz egy vagon tic-tacra, de kit érdekel, lesz az is bőven a trafikban.

D.O.N.