Az első komment megérdemel egy posztot.

Nagy Attila Zoltán2013.03.25. 12:12:57

Kedves DON!
Azt hiszem nagyon profán módon próbálod megfogni az egész témakört, még ha ebből a szemszögből olyan dolgokra is világítasz rá, amit jogos kritikának érzek.
Egyrészt a Szent Koronát beavatási koronának tartják. Ehhez valahogy meg kellene fogni a beavatást, mint fogalmat, hogy pontosan mit is jelent ez a szó. Aki hisz valami természetfeletti, misztikus, spirituális dologban, annak természetesen ennek az értelmezése nem jelent gondot. De azt gondolom, hogy ez a fogalom teljesen jól megfogható akár ateista, materialista felfogással is. Ha valaki csinált már valamit legalább félprofi szinten, akkor az adott tevékenységről van olyan tudása, amit nem tud megfogalmazni, amit nem tud közvetlenül átadni. Ez olyan, mint a tánc. Ha valaki csak nézi, akkor egyszerű ütemes mozgatása a különböző testrészeknek. Ő persze érhető módon fel fogja tenni a kérdést, hogy mi ebben a pláne, mi értelme van az egésznek. Aki viszont táncos – tud annyira táncolni, hogy nem kell a mozgására koncentrálni, olyan természetes a számára a tánc, mint bárkinek a beszéd –, az valami olyan dolgot fog megélni tánc közben, amit nagyon nehéz szavakba önteni, és másnak az élményt meg ilyen módon átadni annak, aki életében nem táncolt, gyakorlatilag lehetetlen. Egyféleképpen lehet ezt a „tudást” átadni, ha a nem táncoló illetőt megtanítod táncolni, beavatod ennek a „tudománynak” a rejtelmeibe. Hogy melyik lábát tegye melyik után, azt meg tudod mutatni, azt meg tudod tanítani. De hogy mit is jelenet mindez, mi a lényege, az csak kizárólag benne születhet meg. Én azt gondolom, valahogy így lehet megfogni a beavatás fogalmát. Olyan tudás, amit csak beavatódás során, kizárólag megéléssel lehet megszerezni.
Én azt gondolom, hogy pont emiatt nem mindegy, hogy mit tanítunk a leendő uralkodónak, a népnek, mindenkinek a koronáról. Egészen más íze van, ha azt mondjuk, hogy királlyá fogunk avatni, egy olyan beavatáson fogsz átesni, ami során valóban királlyá válsz, valami olyan tudás birtokába fogsz kerülni, amit más módon nem lehet elérni. Meg egészen más íze van annak, ha azt mondjuk, hogy lesz valami díszes ünnepség a népnek, hadd örüljenek, a fejedre teszünk valami ékszert, mert az jól néz ki. Pont olyan ez, mint az esküvő. Abban is van valami misztikus, beavatási jelleg. Valahol azért mindenki érti szerintem, mi a különbség egy mai esküvő között, meg aközött, hogy a pár bemegy a hivatalba, aláír néhány hivatalos iratot, és ennek örömére elmegy egyet bulizni a rokonokkal, ismerősökkel. Szerintem még a legmélyebben materialista ember is érzi, hogy a kettő azért nem ugyanaz. Nem azért, mert Isten, vagy valami természetfölötti, spirituális erő közrejátszana, hanem nemes egyszerűséggel azért, mert nem ugyanazt éli meg, aki benne van – akár házasodóként, akár ennek tanújaként –, nem ugyanolyan súllyal.
És valahol számomra itt nyer értelmet a Szent Korona-tan. Egyrészt a fentebb leírt beavatási jellege miatt. Másrészt még egy nagyon fontos vonulata van a dolognak, ami nekem mindenképpen szimpatikus. „A Szent Korona minden hatalom és jog forrása, a legfőbb felség.” Szerintem valahol itt van a lényeg. A korona egyfajta szimbóluma a hatalomnak. Sőt több is mint szimbóluma, hiszen pont az a lényeg, hogy az egészet nem csak szimbólumként, hanem konkrétumként kell felfogni. Ha a király tudatában van annak, hogy nem ő a hatalom birtokosa, ő csak egy csatorna, amin keresztül a hatalom érvényesül, akkor – ha ennek a lényegét megérti – egészen más módon fogja a hatalmát használni. Ha tudja, hogy a hatalomnak bár ő az elsődleges megnyilvánítója, de abban ugyanúgy részesül a nép is, aki alkalmasint _jogosan_ fogja elűzni, megölni, leváltani a királyt, ha az nem az ország, hanem a saját érdekei mentén uralkodik, akkor annak azért egészen más jellege van. Ugyanígy a nép számára is lényeges ez a tanítás, hiszen a népnek – nekünk – is tudatunkban kell, hogy legyen, hogy nem alárendeltjei vagyunk az uralkodónak, hanem mellérendeltjei, viszont a királyt választjuk meg annak a személynek, akiről azt gondoljuk, hogy az ország érdekeit megfelelően képviseli a hatalma által. Így az ő döntéseit el kell fogadnunk, még ha nem is értjük, vagy nem is értünk vele egyet, kizárólag akkor nem, ha teljesen egyértelműen a király a hatalmát nem az ország érdekeinek megfelelően használja. Ebben az esetben úgymond megszűnik a kapcsolat a király és a hatalom forrása között, magyarán a király elveszíti a hatalmát.
Alapvetően kétféle államszerveződés van, a többi ezeknek a különböző változatai, esetlegesen keverékei. Az egyik az, amikor egy – esetleg több – ember kezében összpontosul a hatalom. Ezzel az a gond, hogy akinek a kezében a hatalom van, az vissza is tud élni vele, a saját érdekeinek, jellemhibáinak, neadjisten elmezavarának eszközéül használva azt. A másik uralkodási forma, mikor a hatalomból mindenki – vagy legalábbis a legtöbb ember – részesül. Ezzel is gond van, hiszen ahány ember, annyi egyéni, szűk látókörű érdek. Mert az emberek jó része tényleg szűk látókörű, nem feltétlenül látja át a dolgok mélyebb következményeit, így a tömeg mindig rosszabb döntéseket hoz, mint ha valaki olyan uralkodik, akinek megvan az ehhez való affinitása. (Az emberek többsége megszavazná az ingyen sört, nem látva át, milyen hatása lenne ennek a gazdaságra, a sörgyártásra, stb…) A történelem során váltogatták egymást ezek a formák, és erre a problémára nem igazán sikerült jó megoldást találni.
A Szent Korona-tan ebből a szempontból egy érdekes megoldást ad. Azt fogalmazza meg, hogy nem a király a hatalom feje, de nem is a nép a hatalom feje. Viszont mégis kell, hogy a hatalmi hierarchiának legyen egy csúcsa, így azt az embereken kívülre helyezi. Ez azért nem teljesen egyedi megoldás, hiszen sok kultúrában volt ugye az, hogy a király „Isten akaratából” lett király, Isten szószólója, vagy maga is kvázi isteni, félisteni rangban van. De ez túl közvetlen kijelentés, ilyen módon mégis azt a benyomást keltheti az uralkodóban, hogy ő bizony Isten jó haverja, akivel Isten minden bizonnyal elnézőbb lesz, stb… A korona nálunk egy közbeiktatott állomás, ami nem ítélkezik, nem mindenható, sőt még csak nem is „ő” a hatalom forrása, hanem ő is csak annak közvetítője, csatornája. A hatalmi hierarchiának egy olyan feje, aki jellegéből fakadóan nem tud a hatalmával közvetlenül élni, így visszaélni sem. Én azt gondolom, hogy ha a nép és a király is ezt megértve, ennek tudatában teszi a dolgát, akkor az sokkal jobban tudatosítja a tényleges viszonyukat egymáshoz.
Nem gondolom, hogy ez egyszerű jogi csűrés-csavarás lenne, sokkal inkább egy nagyon fontos dolog megtanítása, szimbolikus, mitikus formában.
Persze az, hogy milyen ezoterikus katyvaszt kreáltak az egész mögé, az teljesen más kérdés, erre nagyon szépen rávilágítottál a cikkben, de valahogy – szerintem – nem sikerült ezeket levetkőztetve megtalálni azt, hogy mi a valódi lényeg. Akik az ezoterikus, áltudományos katyvasszal nyakon öntötték szegény Szent Koronát, ők pontosan ugyanúgy félreértik a lényegét, hasonló módon mint azok, akik megpróbálják ennyire profán módon értelmezni azt. Ez pont olyan, mint a véres hurka. Lehet fennkölt ódákat is zengeni róla, úgy beszélni róla, mint Isten csodájáról, gasztronómai különlegességről, az ízvilágok tökéletesen harmonikus rendszeréről, stb… Meg lehet úgy is vélekedni róla, mint egy döglött állatról, amit a saját belébe daráltunk bele. Valahogy mindkét felfogást erősen túlzottnak, torznak érzem, és egyik sem arról szól, amit egy véres hurka elfogyasztása során megélek.
Felmerült még jópár tényleges, konkrét téma is a cikkben, amire most nem reagálnék. A fentiek tükrében azt gondolom, hogy tökéletesen lényegtelen részletkérdés, hogy most mikor és ki találta ki az egész Szent Korona-tant, ki küldte a koronát, történelmileg honnan származik a magyar nép, X. Y. hova nyilatkozott a témával kapcsolatban. Ebben is erősen egyoldalúnak tartom a megközelítésedet, de szerintem pont annyira lényegtelen, minthogy Artúr király létezett-e, Mátyás király valóban járta-e az országot álruhában, vagy ténylegesen olyanok voltak-e, amilyennek a róluk szóló mese lefesti őket. Annál lényegesebb, hogy mire világít rá a róluk szóló mese, mi az, amit meg lehet tanulni, ha az ember megpróbálja megérteni, mit is mondanak ezek a mesék, történetek valójában. A tényleges történelmi személyük ebből a szempontból teljesen indifferens kérdés, persze másik oldalról azért azt is jó tudni, hogy kik voltak ők valójában, de a tanítás az, ami itt a lényeg, a hozzájuk kötődő személyek, tárgyak csak ennek a tanításnak a hordozói, megtestesítői.

Kedves Zoltán!

Üdvözöllek első kommentelőként a blogomon, s egyben köszönöm a hozzászólásodat!

Ahogy a poszt elején is említettem, nem élcelődni szerettem volna a Szent Koronával. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy mit jelképez ez a tárgy egy magyar embernek, értem az üzenetét. A legnagyobb problémám a köréje szőtt mondakörrel van, minden egyes hamisan és érdekből leírt szóval, amelyet összefüggésbe hoznak vele, amely sérti az ő eredeti szándékait.

Bánt és dühít, hogy magyarságom azon ódiumát kell viselnem, hogy együtt kell élnem az efféle önjelölt megváltókkal, nemzetvezetőkkel, sámánokkal, javasokkal és ki tudja, miféle ősmagyar elöljáróságot rángatnak még elő a tarsoly mélyéről. A magyar nép történetét nem lehet ma már politikamentesen tanítani sem. Ha valaki a finn-ugor nyelvi rokonság mellett van, az hazaáruló, nemzetvesztő, zsidóbérenc, mert csak az az igaz magyar, aki szkíta ősökre, turáni eredetre és a hasonlóakra esküszik. A történelem nem hit kérdése, a múlt nem meggyőződés tárgya, a múlt megváltoztathatatlan, a jövőnk záloga. Mégis milyen jövő vár arra a nemzetre, amelyiknek százféle múltja van, attól függően, hogy kit kérdezel? Hamis múlttal csalfa jelenünk és igaztalan jövőnk lehet csak.

A szentkorona-tan álszentjeiről akartam itt szólni, elkerülhetetlenül érintve bizonyos alapvető fogalmakat, mert nem csak "beavatottak" olvashatják ezt a posztot. Azokról akartam írni, akik köréje szőtték a zavaros katyvaszt, akik össze akarják hozni Arthurral a magyarokat, akik tagadják a középkort, s 300 évet kivennének a történelemből (mert gyenge érv az, hogy nem a tett a lényeg, hanem annak üzenete - hiszen egy pofonnak lehet üzenete, de a sajgó pirosság tovább tart és élesebben hat). Azokról, akik politikai ügyet képesek csinálni ebből a szent ereklyéből, a Gyöngyöspataiak marhaságáról, a Magyarok Szövetségének lázálmairól, az egykori koronázó templom helyén nemzeti kegyhelyet kialakítani akarókról, azokról, akik a Pilisbe képzelik a Föld szívcsakráját, meggyőződve arról, hogy mi ellenünk az egész világ ezért esküdött össze – ja, meg a vizünkért. Azokról, akik sírva szaggatják ruháikat, hogy fogy a magyar, elveszünk, mert zsidókat akarnak betelepíteni a helyünkre, zsidót látnak minden utcasarkon és nemzetközi összeesküvőket minden bokorban, akik szegény csonka Magyarországra törnek szinte percenként. Azok, akik székely zászlót lengetnek, akik a revizióért harcolnak, akik "vesszen trianon"-oznak, akik a Felvidéket vissza akarják kapni a mai napig Erdéllyel, Bácskával, Bánáttal együtt. Akik mentelnek a békemeneteken egy ködös politikai célért, akiknek a GDP a mumus, ami az ágyuk alatt lakik, a szekrényben meg komcsi csontvázok zörögnek, akik a Rotschildeket meg a Fuggerket tartják a sátán földi helytartóinak, akik attól magyarok, hogy utálják a románokat. Azok, akik NAGYBETŰKKEL képesek csak nyomatékosítani, akik silány nyelvi eszköztárral megáldva egybeírják az elváló igekötőket, akik annyira magyarok, hogy nagy ívben tesznek a helyesírásra. Ezekből van elegem. Mert ezek a kellő műveltséggel nem rendelkező tömeget orruknál fogva vezetve megfertőzik azt egy hamis nemzeti öntudattal, ami nem vezet sehová, s ha mégis elérnék céljaikat, önmaguk ellen fordulva csak a "legmagyarabbak" maradnának a végén: azok ketten - vagy az az egy.

Mindig van egy magyarabb, sosem lehetsz ezeknek elég magyar.

Elegem van a naponta csőddel és pusztulással fenyegetőkből, akik a saját nemzetüket riogatják, kongatják a vészharangot, rettegésben tartják a cinkos médián keresztül az egész valóság-show-n cseperedő agyatlan társadalmat. Elegem van a sok buta emberből, akik ugyanazt az általános iskolát végezték mint én, de kérdezés nélkül elhiszik, hogy amit ott tanultak, az liberális (és főleg) zsidó hazudozás, az pedig igazság odaát van, a lószartól bűzlő jurtában, Bugacon. Elegem van a plasztikmagyarokból, a minden héten új hagyományt felfedezőkből, a rovósámánná lett kohászokból, az OKJ-s táltosokból és az Árpád-házi nőgyógyászokból.

Egyoldalú megközelítésnek tűnhet ez, de nem lehet elégszer felemelni azért a szavunkat, hogy ne hagyja senki az ilyen kézenfekvő marhaságokat elterjedni. Az internetes közösségi oldalak kiváló táptalaját képezik az efféle acatnak, s vígan burjánzik a totális elmebaj minden csatornán keresztül.

Nem akarom elfogadni, hogy ez a társadalom végképp elhülyült, és önként hagyja magát lealacsonyítani egy ösztönlény szintjére, akinek megmondják, mit tegyen és tálalnak neki egy hamis világnézetet, mert az emberi agyat valamivel traktálni kell ahhoz, hogy ne tegyen fel kérdéseket, ne figyeljen fel összefüggésekre. Nem hiszem el, hogy idézetekkel kell teletömni mindenki agyát, amit egykor valóban nagy emberek mondtak, csak éppen teljesen más élethelyzetben, egy olyan világban, amikor még divat volt gondolkodni, s bizonyos helyeken el is várták. Nem akarom elhinni, hogy az elköltött forintjaim alapján vagyok magyarabb másoknál, hogy a nemzeti lókolbász háromszor annyiba kerül, mint az, amit a hentesnél veszek. Ha nem hordok tarsolyt és nincs kínai műszálból 700 forintos magyar zászlóm, hazaáruló vagyok.

Beavatott nem lehet mindenki. Ahogy a beavatás sem feltétlenül spirituális dolog, főleg amilyen példákat te is hoztál. Nem lehet mindenki táncos; vannak, akik egyszerűen nem alkalmasak arra, hogy beavassák őket. Ahogy írtad, a mozdulatokat bárki megtanulhatja, attól még nem lesz táncos. De nincs is szükség arra, hogy mindenki az legyen. A gyűrűt bármely tetszőleges két ember egymás ujjára húzhatja, aláírhatja az anyakönyvet, de attól még nem lesznek férj és feleség. A Szent Koronát bárki önként a fejére emelheti vagy emeltetheti, attól még nem lesz jó vezetője ennek a nemzetnek. Mert önmagában a Korona sem ad tudást és bölcsességet. A beavatás egy olyan aktus, melyet egy bölcs közösség határozata előz meg. A beavatottság legfőbb kritériuma a kiválasztottság kell legyen. De ahogy manapság megváltókból, úgy kiválasztottakból is bőven túljelentkezés van, pedig a beavatottság nem tömegcikk. Egyre több ember él a Földön, de a létszámnövekedés nem hozza magával a kiválaszottak körének bővülését, csupán a hamis énképpel rendelkezők csoportját duzzasztja. Kevés ma a kiválaszott - már ha van egyáltalán. Mert ez nem marketing kérdése, ez egyszerűen adott - nem az a kiválasztott, akinek jobb a PR-ja, itt nem működik a new age-s baromság, hogy lehetsz bármi, csak akarnod kell. Ide az akarat kevés. A társadalom bölcsességén múlik az, hogy felfigyel-e az igazira, akit beavatottként vezetőjének megtehet - de bölcs társadalom sincs már. Ahol akár egy ember is képes kételkedés nélkül elfogadni egy állítást, s önjelölt avatottak szavára adni, vagyis képtelen az önálló gondolkodásra, abban a közösségben mindig a kelleténél egyel több kiválaszott lesz.

A Szent Korona származzon bárhonnan, nem szabad engedni, hogy politikai aspirációk eszközévé degradálódjon, márpedig most erre tart a világ: hamis történelem, ködös eredetmítoszok, hazug jelentés, számító tettek.

El a kezekkel a Koronától hitvány aljanépség!

D.O.N.